Őrzők kiállítás - meghívó

2016. november 29.
Őrzők kiállítás - meghívó

A Magyar Természetvédők Szövetsége és a CSEMETE Természet és Környezetvédelmi Egyesület ez úton minden kedves érdeklődőt meghív az „Őrzők” c. kiállítás megtekintésére.  A kiállítás anyag Szegeden 2016. december 16. és 2017. január 03. között lesz látható a Szeged Nagyállomás előcsarnokában, az állomás épületének nyitvatartási idején belül.

A CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület és a Magyar Természetvédők Szövetsége „Őrzők” című közös kiállítása a természet sokszínűségéről, a természetvédelem ezer arcáról és a természetért harcolók mindennapos küzdelméről szól.

A kiállítás az ország több, mint 15 helyszínére ellátogat.

A CSEMETE évek óta dolgozik együtt a Magyar Természetvédők Szövetségével, közös küldetésünk a természet egészének védelme és a fenntartható fejlődés megvalósulásának elősegítése.

Európában körülbelül 200 ezer állat és növény faj honos. Ez más területekkel összehasonlítva szegénynek mondható, ugyanakkor a veszélyeztetettségi arány itt a legnagyobb. Európa emlősfajainak 42%-a, madárfajainak 43%-a, a lepkefajok 45%-a, az édesvízi halfajok 52%-a fenyegetett a kihalás által.

„A biológiai sokféleség csökkenését csak úgy lehet megállítani, ha csökkentjük a természeti erőforrások használatát és több teret hagyunk a természetes folyamatoknak. Ehhez át kell alakítanunk a termelési-fogyasztási rendszerünket és a különböző ágazatokba integrálni kell a természetvédelem szempontjait – mondta el a kiállítás megnyitóján Bojtos Ferenc irodavezető.

 A kiállítás jól mutatja, hogy bár Európa szerte számtalan különböző problémával állunk szemben a természetvédelem területén, mégis saját egyéni szintünkön mindannyian tehetünk a természet megóvásáért.

A tablók között megtalálhatók Gyulai Iván és Molnár Antal természetvédelmi munkáját bemutató magyar anyagok is. 

A kiállítás a következő városokban tekinthető meg: Budapest, Vác, Solt, Győr, Szombathely, Őriszentpéter, Veszprém, Zamárdi, Drávafok, Szeged, Röszke, Tótkomlós, Túrkeve, Miskolc, Eger, Baktalórántháza, Debrecen.

További információk:

CSEMETE Lakossági Környezeti Tanácsadó Iroda

Szeged, 6720, Arany J. u. 1.

Tel: +36-62-424392

csemete@csemete.com

 

A program a RIGHTS TO NATURE - MAVA-002 (RtN-MAVA 15/17-HUN) projekt keretében valósul meg.

 

Köszönjük az Európai Unió támogatását. A kiállítás tartalmáért a szervezők felelősek, és az nem egyezik meg feltétlenül az Európai Unió véleményével. Az Euórpai Unió nem felelős az információkért.

 

 

 






Legfrissebb híreink, cikkeink

FELHÍVÁS: Teleki-virág Vetélkedő középiskolásoknak, 2017/2018.
FELHÍVÁS: Teleki-virág Vetélkedő középiskolásoknak, 2017/2018.
A CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület, a Romániai Magyar Pedagógusok Szervezetének Teleki Oktatási Központjával (Szováta) valamint a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Interaktív Természetismereti Tudástárával közösen 2017/2018-ban hetedik alkalommal hirdeti meg középiskolai diákok számáraaz Erd...
Tovább »
FELHÍVÁS: Kis Teleki-virág vetélkedő általános iskolásoknak, 2017/2018
FELHÍVÁS: Kis Teleki-virág vetélkedő általános iskolásoknak,  2017/2018
A CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület a Romániai Magyar Pedagógusok Szervezetének Teleki Oktatási Központjával (Szováta), valamint a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Interaktív Természetismereti Tudástárával közösen 2017 őszén negyedik alkalommal hirdeti meg általános iskolás diákok számára az...
Tovább »

Programajánló...

Fedezzük fel együtt a Szegedi Értéktár természeti kincseit!
Fedezzük fel együtt a Szegedi Értéktár természeti kincseit!
Szeretettel várjuk a kicsiket és nagyokat, a természet és kultúra iránt érdeklődőket a Csermely Környezetvédelmi Egyesület és az SZTE JGYPK Interaktív Természetismereti Tudástár közös rendezvénysorozatára.  Helyszín:Szeged, Boldogasszony sgt. 6. II. emelet.  2017. szeptember 16. (szombat)...
Tovább »
Szeged-Szentpétervár és ami addig és onnan útbaesik...
Szeged-Szentpétervár és ami addig és onnan útbaesik...
Autós félnomád kulturális körutazás....
Tovább »

Keresés az oldalon


Terepi bázisok

Dátum, névnap

2017. november 25., szombat
Katalin napja van

Galériaajánló

Darules, Kardoskút 2017 Darules, Kardoskút 2017

Gombásztúra, Őrség 2017 Gombásztúra, Őrség 2017

Garadna 2017 október Garadna 2017 október

Teleki-virág Verseny 2017-18, képek a felkészüléshez Teleki-virág Verseny 2017-18, képek a felkészüléshez

Teleki-virág tábor, Bugac 2017 Teleki-virág tábor, Bugac 2017


Videóajánló

A CSEMETE bemutatása A CSEMETE bemutatása

Egyesületünk 1987 óta végez természetvédelmi munkákat, szerver környezetvédelmi akciókat, gyerektáborokat, diákprogramok...

Horgásztábor 2008 Horgásztábor 2008

A résztvevők az Atkai-holtág partján megismerkedhetnek a vízi életközösségekkel, természet- és környezetvédelmi problémá...

CSEMETE Munkatábor :) CSEMETE Munkatábor :)

Dalmát tengerparton Dalmát tengerparton

CSEMETE Kék Túra CSEMETE Kék Túra

Másfélmillió lépés Európa szívében. Első leírása Országos Kék Út néven 1926-ból maradt fenn, a jelzés felfestése csaknem...

Hírlevél, újdonságértesítő




Zöld ovi, Ökoiskola

ökosuli

Kövessen a Facebookon is


Minden jog fenntartva © 2015-2017
CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület