Játékos vetélkedősorozat az energiatakarékosabb életmódért

2009. január 05.

A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) és tagszervezetei Klímaőrjárat címmel vetélkedőt hirdetnek 10-14 éves diákoknak. A programban részt vevő iskolás csapatok 6 hónapon keresztül, 4 fordulóban mérhetik össze tudásukat. A legjobbak a 2009. április 22-én, a Föld Napján tartott záró-vetélkedőn versenyezhetnek a program fődíjaiért.

A legjobb három csapat egy felejthetetlen élményt nyújtó kiránduláson vehet majd részt, a legügyesebb csapat pedig egy Panasonic projektort nyer.

A Klímaőrjárat célja, hogy játékos formában növelje a diákok ismereteit és aktivitását a környezettudatos életmóddal és az energiafelhasználással kapcsolatban.

Az ez évi program egy több éves hagyomány folytatása. Tavaly több, mint félszáz csapat vett részt a pályázatban az ország minden tájáról. A nagy érdeklődésre való tekintettel idén már 2500 általános iskolába juttatjuk el a felhívást és igyekeztünk még változatosabb feladatokkal színesíteni a programot foglalta össze Botár Alexa, a Magyar Természetvédők Szövetsége éghajlati programvezetője.

3-5 fős diákcsapatok jelentkezését a szervezők a www.eghajlatriado.hu címen várják. Ezen a honlapon részletes információ található az aktuális fordulóról, Ill. a későbbiekben hasznos segédleteket is találhatnak itt az iskolák. A honlapon a vetélkedősorozaton részt vevő csapatok az aktuális eredményeket is nyomon követhetik majd.

További információ:
www.eghajlatriado.hu  „Iskoláknak” menüpont
Botár Alexa, Magyar Természetvédők Szövetsége
mobil: 20-931-5043 , tel: 216-7297






Legfrissebb híreink, cikkeink

Bugacon tetőzik a helyzet
Bugacon tetőzik a helyzet
A CSEMETE Bugaci Oktatóközpont felújítása fontos lépéshez érkezett, mondhatni tető alá került a projekt első része. Mindez persze nem ment simán, rengeteg áldozatos és izomlázító munka árán jutottunk el idáig, feladatunk nehezítették a netes rendelési felületek kusza ösvényei, minősített és minősíthetetlen kiszállítói, a mostoha...
Tovább »
Szabadon utazhatunk az uniós országokba, megszűnt a karantén
Szabadon utazhatunk az uniós országokba, megszűnt a karantén
A világjárvánnyal szembeni eredményes védekezés érdekében bevezetett rendkívüli jogrend végeztével változnak a határátlépésre vonatkozó szabályok is. Ennek értelmében éjféltől (azaz csütörtöktől) az Európai Unió tagállamainak állampolgárai, valamint a szerb, a svájci, a liechtensteini, a norvég és az izlandi állampolgárok szabad...
Tovább »

Programajánló...

Természetismereti tábor Bugacon, 2020
Természetismereti tábor Bugacon, 2020
A CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület táborában a Kiskunsági Nemzeti Park és a Dél-Alföld természeti értékeivel, védett növény- és állatfajaival, a hagyományos tájhasználattal, az őshonos háziállat-fajtákkal, íjászattal, ősi mesterségekkel és játékokkal ismerkedhetnek meg a résztvevők....
Tovább »
Borzont, erdélyi túra 2020
Borzont, erdélyi túra 2020
A túra során Borzont és környéke, a Görgényi-havasok, a Kelemen-havasok és a Csalhó látnivalóit járjuk végig csillagtúra-szerűen, természetvédelmi, történelmi, néprajzi és geológiai értékeket egyaránt érintve; elsősorban élményszerző jelleggel, kényelmesen teljesíthető gyalogtúrák keretében és személygépkocsikkal megoldva egyes ...
Tovább »

Keresés az oldalon


Terepi bázisok

Élménycentrum

Élménycentrum

Száz apró lépés

Dátum, névnap

2020. július 02., csütörtök
Ottó napja van

Galériaajánló

Bugaci Oktatóközpont felújítása Bugaci Oktatóközpont felújítása

Viráglátogatók 2020 Viráglátogatók 2020

Az év hüllője 2020: a keresztes vipera Az év hüllője 2020: a keresztes vipera

Az év hala 2020: a süllő Az év hala 2020: a süllő

Az év ásványa 2020 Az év ásványa 2020


Videóajánló

A CSEMETE bemutatása A CSEMETE bemutatása

Egyesületünk 1987 óta végez természetvédelmi munkákat, szerver környezetvédelmi akciókat, gyerektáborokat, diákprogramok...

Horgásztábor 2008 Horgásztábor 2008

A résztvevők az Atkai-holtág partján megismerkedhetnek a vízi életközösségekkel, természet- és környezetvédelmi problémá...

CSEMETE Munkatábor :) CSEMETE Munkatábor :)

Dalmát tengerparton Dalmát tengerparton

CSEMETE Kék Túra CSEMETE Kék Túra

Másfélmillió lépés Európa szívében. Első leírása Országos Kék Út néven 1926-ból maradt fenn, a jelzés felfestése csaknem...

Hírlevél, újdonságértesítő




Kövessen a Facebookon is


Minden jog fenntartva © 2015-2020
CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület