Nem lesz génmódosított burgonya

2012. január 19.
Nem lesz génmódosított burgonya

A géntechnológiai óriáscég BASF kivonul Európából. A génmódosított élelmiszerek európai kudarcának újabb bizonyítékaként értékeli a német BASF géntechnológiai óriáscég európai piacról történő kivonulását  a Magyar Természetvédők Szövetsége.

„Ez egy újabb szög a genetikailag módosított élelmiszerek európai koporsójában. Senki nem akar belőlük enni, és nagyon kevesen hajlandóak termeszteni a génmódosított növényeket. Nagyszerű nap ez az európai fogyasztók és a gazdák számára, amely megnyitja az utat az Unió előtt, hogy Európa egy zöldebb és a közvélemény számára is elfogadhatóbb mezőgazdaság felé mozduljon el.” - kommentálta a hírt Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programfelelőse.

Mai sajtóközleményében[1]  a BASF bejelentette, hogy kivonul az európai piacról, továbbá leállítja az Amflora génmódosított burgonya forgalmazását is. E génmódosított növény európai termesztését 2010-ben engedélyezte John Dalli, az EU egészségügyi és fogyasztóvédelmi biztosa. A termesztés első évében ugyanakkor a burgonyákban a BASF egy másik, engedéllyel nem rendelkező génmódosított fajtájából származó szennyezést találtak, ezért meg kellett semmisíteni a termést.

„Ez a hír elég nagy szégyen John Dalli számára is. Hivatalba lépése során ugyanis az EU-s vezető odaszegezte nevét a génmódosított termékek árbocára és jóváhagyta a BASF génmódosított burgonyájának köztermesztésbe vonását. Két évre rá a BASF kihúzta a dugót, és a génmódosított növények hanyatlása folytatódik.” - tette hozzá Adrian Bebb, a Föld Barátai Európa élelmiszer kampányfelelőse.

Háttérinformáció:
A BASF génmódosított Amflora burgonyájának termesztését 2010 tavaszán Magyarország mellett Ausztria és Luxemburg is betiltotta, sőt a három ország később az Európai Bíróságon is keresetet indított az Európai Bizottság ellen, mert az engedélyezést során a Bizottság nem vette figyelembe a tagállamok ellenérveit. A keresethez később Franciaország és Lengyelország is csatlakozott.

Fidrich Róbert, programfelelős
Magyar Természetvédők Szövetsége






Legfrissebb híreink, cikkeink

Szeged Klímastratégiája - Lakossági véleményezésre
Szeged Klímastratégiája - Lakossági véleményezésre
A klímaváltozás tényével nap mint nap szembesülhetünk már, nem csupán a távoli tájakon tapasztalható drasztikus változások és időjárási katasztrófák kapcsán, de sajnos saját közvetlen környezetünk jelenségein keresztül is. Elmaradó telek, extrém erős szélviharok, pár perc alatt pecsenyére égő bőr a napon – lakóhelyünk sem marad ...
Tovább »
Tanévkezdési DUGÓelhárítási kampány
Tanévkezdési DUGÓelhárítási kampány
Az iskolakezdés egy rémálom a helyi közlekedésben. Nem biztos, hogy megoldás lesz a „papa vagy mama-taxi” a reggeli és délutáni eljutási versenyben, amikor az iskolák környékén élők sem tudnak saját otthonuk elé leparkolni. Átfutott már az agyadon, hogy amikor elkezdődik az iskola és óvoda TI, KONKRÉTAN mire számíthattok? Lehetn...
Tovább »

Programajánló...

Kis Teleki-virág Vetélkedő 2020 általános iskolásoknak
Kis Teleki-virág Vetélkedő 2020 általános iskolásoknak
A CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Interaktív Természetismereti Tudástárával, valamint a Romániai Magyar Pedagógus Szövetséggel közösen 2020-ban kilencedik alkalommal hirdeti meg általános iskolák számára az Erdély kultúrtörténetével és természeti értékeiv...
Tovább »
Teleki-virág Vetélkedő 2020 középiskolásoknak
Teleki-virág Vetélkedő 2020 középiskolásoknak
A CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Interaktív Természetismereti Tudástárával, valamint a Romániai Magyar Pedagógus Szövetséggel közösen 2020-ban kilencedik alkalommal hirdeti meg középiskolák számára az Erdély kultúrtörténetével és természeti értékeivel ka...
Tovább »

Keresés az oldalon


Terepi bázisok

Élménycentrum

Élménycentrum

Száz apró lépés

Szeged Klímastratégiája

Szeged Klímastratégiája - KEHOP-1.2.1-18-2018-00008

Dátum, névnap

2020. december 02., szerda
Melinda napja van

Galériaajánló

Őrségi gombásztúra 2020 Őrségi gombásztúra 2020

Erdély, bemutató képek 2020-21 Erdély, bemutató képek 2020-21

Ómassa, gombászat Ómassa, gombászat

Ciprus Ciprus

Mátrai csillagtúra 2020 Mátrai csillagtúra 2020


Videóajánló

A CSEMETE bemutatása A CSEMETE bemutatása

Egyesületünk 1987 óta végez természetvédelmi munkákat, szerver környezetvédelmi akciókat, gyerektáborokat, diákprogramok...

Horgásztábor 2008 Horgásztábor 2008

A résztvevők az Atkai-holtág partján megismerkedhetnek a vízi életközösségekkel, természet- és környezetvédelmi problémá...

CSEMETE Munkatábor :) CSEMETE Munkatábor :)

Dalmát tengerparton Dalmát tengerparton

CSEMETE Kék Túra CSEMETE Kék Túra

Másfélmillió lépés Európa szívében. Első leírása Országos Kék Út néven 1926-ból maradt fenn, a jelzés felfestése csaknem...

Hírlevél, újdonságértesítő




Kövessen a Facebookon is


Minden jog fenntartva © 2015-2020
CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület