Az év rovara 2019 - a havasi cincér (Rosalea alpina)

2019. január 26.
Az év rovara 2019 - a havasi cincér (Rosalea alpina)

A Magyar Rovartani Társaság 2011-ben indította el „Az év rovara” elnevezésű kampányt, amelynek célja, hogy szélesebb körben felhívja a figyelmet egy védett vagy védendő rovarfajra. Közönségszavazás során a kis Apolló-lepkét és a magyar tarszát magamögé utasítva 2019-ben az év rovara a havasi cincér lett.

A havasi cincér igen impozáns, látványos bogárfajunk, a vele való találkozásunk még sok évig emlék marad. Testük megnyúlt, enyhén lapított, testhosszuk 2-4 cm között van. Csápjai hosszúak, amelyek a két nem esetében eltérnek, míg a nőstények csápjai a testhosszuknál alig hosszabbak, addig a hímeknél ez jóval meghaladja a testhosszt. Testük alapszíne fekete, viszont apró szőrökkel sűrűn borított, amelynek köszönhetik jellegzetes, összetéveszthetetlen színüket és mintázatukat. A szőrök jelentős része szürkéskék, ezen kívül a toron és a fedőszárnyon fekete szőrökből álló foltokat figyelhetünk meg, amelyek körül világosabb szegély található. A fedőszárny középhosszánál mindig megfigyelhető egy fekete szőrökből álló harántsáv, amely előtt kettő nagyobb, utána kettő kisebb folt található, amelyek mérete és formája egyedenként különbözhet. Az előháton található fekete félkör alakú folt is csak erre a fajra jellemző. Csápjain szintén a kékesszürke és fekete szín váltakozik, a csápízek végén a fekete szőrök ecsetszerűen elállnak. Külön szemlélve igen feltűnőnek látszik, viszont mintázata lehetővé teszi, hogy elrejtse az otthonaként szolgáló bükkösökben.

A havasi cincér Európa délebbi részén jellemző, északról már teljesen visszaszorult. Magyarországon az Északi-, valamint a Dunántúli- középhegységben, a Mecsekben, illetve a Dunántúli-dombság magasabb régióiban fordul elő. Élőhelye a nevével ellentétben nem a havas csúcsokon található, hanem a hegyvidéki bükkösökben.

A havasi cincérek a nap közepén aktívak, amely csúcsát a déli órákban éri el. Territóriális viselkedésűek, vagyis saját területüket védelmezik, a hímek hím vetélytárssal való találkozáskor támadnak. Párzást követően a nőstények petéiket egy elhalt bükkfa repedéseibe helyezik. Egyre több megfigyelés érkezik arról, hogy a havasi cincérek jelenléte más fafajoknál is megtalálható (pl. gyertyán, hársfélék), így úgy látszik, táplálékspektrumuk egyre inkább szélesedik. Ezekből kikelve a lárvák a fa belsőbb részeire költöznek, ahol 2-4 évig fejlődnek. A kifejlett bogarak nyáron, általában júliusban kelnek ki és hagyják el az addig menedéket és táplálékot biztosító rönköt. Bár rágóik igen fejlettek, megfigyelések alapján jelenleg úgy gondolják, hogy kifejlett állapotban nem táplálkoznak. A kifejlett rovar mindössze csak kb. 1-3 hétig él. 

A havasi cincér Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 50000 Ft. Szerepel az Európai Unió Élőhelyvédelmi Irányelv mellékletén is, így úgynevezett közösségi jelentőségű fajnak, vagy, ahogy néha köznyelven emlegetik „Natura 2000-es” fajnak minősül. Ezen felül szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján is, ahol helyzetét „sebezhető”-nek minősítik, valamint a Berni Egyezmény fokozottan védett állatfajokat tartalmazó függelékében is. Legnagyobb veszélyeztető tényezőjük a bükkösök tarvágása, ami ha nagyobb foltban történik akár lokális kipusztuláshoz is vezethet, mivel a kifejlett cincérek csak 1-2 km-es távolságra távolodnak el kikelésüket követően. Másik nagy veszélyeztető tényező a kivágott farönkök hosszú ideig történő otthagyása. Ezek a rönkök vonzóak lehetnek a havasi cincérek számára a petéik elhelyezése szempontjából, de ezeket elszállítva és feldolgozva a benne található peték és lárvák elpusztulnak. Védelmükért leginkább élőhelyei védelmével, a kidőlt fák megőrzésével tehetünk.

 

Turóczi Tamás


További képek »





Legfrissebb híreink, cikkeink

Szeged Klímastratégiája - Lakossági véleményezésre
Szeged Klímastratégiája - Lakossági véleményezésre
A klímaváltozás tényével nap mint nap szembesülhetünk már, nem csupán a távoli tájakon tapasztalható drasztikus változások és időjárási katasztrófák kapcsán, de sajnos saját közvetlen környezetünk jelenségein keresztül is. Elmaradó telek, extrém erős szélviharok, pár perc alatt pecsenyére égő bőr a napon – lakóhelyünk sem marad ...
Tovább »
Tanévkezdési DUGÓelhárítási kampány
Tanévkezdési DUGÓelhárítási kampány
Az iskolakezdés egy rémálom a helyi közlekedésben. Nem biztos, hogy megoldás lesz a „papa vagy mama-taxi” a reggeli és délutáni eljutási versenyben, amikor az iskolák környékén élők sem tudnak saját otthonuk elé leparkolni. Átfutott már az agyadon, hogy amikor elkezdődik az iskola és óvoda TI, KONKRÉTAN mire számíthattok? Lehetn...
Tovább »

Programajánló...

Kis Teleki-virág Vetélkedő 2020 általános iskolásoknak
Kis Teleki-virág Vetélkedő 2020 általános iskolásoknak
A CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Interaktív Természetismereti Tudástárával, valamint a Romániai Magyar Pedagógus Szövetséggel közösen 2020-ban kilencedik alkalommal hirdeti meg általános iskolák számára az Erdély kultúrtörténetével és természeti értékeiv...
Tovább »
Teleki-virág Vetélkedő 2020 középiskolásoknak
Teleki-virág Vetélkedő 2020 középiskolásoknak
A CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Interaktív Természetismereti Tudástárával, valamint a Romániai Magyar Pedagógus Szövetséggel közösen 2020-ban kilencedik alkalommal hirdeti meg középiskolák számára az Erdély kultúrtörténetével és természeti értékeivel ka...
Tovább »

Keresés az oldalon


Terepi bázisok

Élménycentrum

Élménycentrum

Száz apró lépés

Szeged Klímastratégiája

Szeged Klímastratégiája - KEHOP-1.2.1-18-2018-00008

Dátum, névnap

2021. január 18., hétfő
Piroska napja van

Galériaajánló

Őrségi gombásztúra 2020 Őrségi gombásztúra 2020

Erdély, bemutató képek 2020-21 Erdély, bemutató képek 2020-21

Ómassa, gombászat Ómassa, gombászat

Ciprus Ciprus

Mátrai csillagtúra 2020 Mátrai csillagtúra 2020


Videóajánló

A CSEMETE bemutatása A CSEMETE bemutatása

Egyesületünk 1987 óta végez természetvédelmi munkákat, szerver környezetvédelmi akciókat, gyerektáborokat, diákprogramok...

Horgásztábor 2008 Horgásztábor 2008

A résztvevők az Atkai-holtág partján megismerkedhetnek a vízi életközösségekkel, természet- és környezetvédelmi problémá...

CSEMETE Munkatábor :) CSEMETE Munkatábor :)

Dalmát tengerparton Dalmát tengerparton

CSEMETE Kék Túra CSEMETE Kék Túra

Másfélmillió lépés Európa szívében. Első leírása Országos Kék Út néven 1926-ból maradt fenn, a jelzés felfestése csaknem...

Hírlevél, újdonságértesítő




Kövessen a Facebookon is


Minden jog fenntartva © 2015-2020
CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület