Az év emlőse 2020: az európai vidra (Lutra lutra)

2020. február 04.
Az év emlőse 2020: az európai vidra (Lutra lutra)

A Vadonleső program keretében idén már 7. alkalommal kerül megválasztásra az év élőlényei közte is az év emlőse. A szavazás célja, hogy egész évben ráirányítsa a figyelmet, a szakmai közösség és a társadalom széles rétegében a fajra és élőhelyének fontosságára.  Az idei évben az európai vidra lett az év emlőse.

Az emberekben több különböző kép él a vidrákkal kapcsolatban. Egyfelől irodalmi művekben (pl.: Fekete István Lutra című állattörténetében) találkozhattunk vele, másfelől sokakban tévesen él a kép a boldogan összekapaszkodva úszkáló vidrákról, miközben óvják egymást alvás közben. Viszont azt sokan elfelejtik, hogy többféle vidra faj él a világban: pl.: kanadai vidra, tengeri vidra, parti vidra. Az európai vidra viszont hazánkban és Európa szerte honos. Számuk mára már stabilnak tekinthető, és Európa szerte megnövekedett az 1990 es ékek óta. Előtte a legnagyobb létszám csökkenést az 1970 es években érték el. Ennek fő oka a megnövekedett környezetszennyezés, azon belül is a vizek nagymértékű elszennyezése volt. Éppen ezért 1974 óta védett, 1982 óta pedig fokozottan védett a faj. Jelenlegi természeti értéke 250.000 Ft.

Az európai vidra az emlősök osztályába, a ragadozók rendjébe és a menyétfélék családjába sorolható be rendszertanilag. Testfelépítését tekintve törzse hengeres, feje vaskos, tojásdad, az arcél felé keskenyedő. Orra tompa, fülei kerekek, apró méretűek, szinte eltűnnek a bundájában. Testhossza a másfél métert is elérheti, ebből hengeres farka 35-40 cm-t tesz ki. Testsúlya a nőstények esetében 7,4 kg körüli, a hímeké 10- 23 kg között változhat. Bundája színe sötétbarna vagy vörösbarna, a hasi részén és a mellén sárgásfehérbe hajló, koronaszőrei zsírosak, így a víz lepereg róla. Ez segíti a főként vízi életmódjában is, leggyakrabban tavak, nagyobb vízfelületek növénnyel sűrűn borított csendes partján találkozhatunk vele. Főleg éjszaka aktív, ilyenkor vadászik, vadászterülete a nőstényeknek és a fiatal egyedeknek 7 km2 a hímeknek akár 10 km2 is lehet. Táplálékát tekintve főleg halakat, rákokat fogyaszt, de megeszi a békákat, pockokat, egereket is, illetve a gyümölcsök fogyasztását se veti meg. Víz alatt vadászva egy lebukással akár 4 percig is képes a víz mélyén maradni, és akár 400 m-t is képes ez idő alatt megtenni. Nagyon ügyesen mozog a vízben, úszóhártyás mellső lábának és a hosszú farkának köszönhetően.

A vidra nem alszik téli álmot, de a hidegebb, fagyosabb téli napokon keveset mozog, főleg a vackában van akár napokig is. A vacka egy víz fölé behajló fa tövében, vízközeli borzvárban vagy az általuk kiásott kotorékban van, melynek egyik bejárata a víz alá nyílik, míg a lakórészéből egy kürtőt vezet ki a szabadba, a megfelelő szellőzés biztosítása miatt. Az általa elfoglalt szállást mindig jelzi a külvilág számára egy-egy feltornyozott hulladék kupaccal, amit egy fűből vagy sárból készített, és vízzel vagy a nyálával összeragasztott gubacsra helyez rá. Egy vidra akár 5 fészket is fenntarthat, és ezt rendszeresen látogatja és tisztán tartja.

Szaporodását tekintve egész évben képes szaporodni, de a legjellemzőbb időszaka a tél végére, tavasz elejére tehető, ilyenkor mindig a hím keresi fel a nőstény egyedet. Ha elsőre sikertelen a nőstény megtermékenyítése, akkor néhány hét várakozást követően ismételten megpróbálható, hiszen ennyi idő elég a számára, hogy termékeny legyen. Vemhességi ideje 60-62 napig tart, ekkor még az elején vele marad a hím, majd ismét folytatja magányos életvitelét. A kölykök száma 1-5 fő is lehet, de leggyakrabban ez 2-3 egyedet jelent maximum. A kicsiket általában egy mohával és fűvel kirakott szülővacokban szüli meg a nőstény. A kicsik fehér színnel és vakon jönnek a világra, majd 30-35 napos korukra nyílik ki a szemük. A kicsikről az anyjuk 8-12 hónapos korukig gondoskodik, ez idő alatt 45-50 naposan már szabadon mászkálnak és 55-60 napos koruk után megtanulnak úszni és vadászni is. Ivarérettségüket a nőstények 16-24 hónaposan érik el, míg a hímek 24-36 hónaposan lesznek ivarérettek.

Átalag életkoruk akár a 15 évet is elérheti, persze ehhez nélkülözhetetlen, hogy óvjuk az élőhelyét és magát a fajt is, ezzel is biztosítva a hosszútávú fentmaradását.

 

Varga Hajnalka

 






Legfrissebb híreink, cikkeink

Az év ásványa 2020-ban a turmalin: Na(Mg,Fe,Li,Mn,Al)3Al6(BO3)3Si6O18(OH,F)4
Az év ásványa 2020-ban a turmalin: Na(Mg,Fe,Li,Mn,Al)3Al6(BO3)3Si6O18(OH,F)4
A Magyarhoni Földtani Társulat 2015-ben indította el az „Az Év Ásványa” programot annak érdekében, hogy népszerűsítsék a földtudományokat és azon belül az ásványokat. A három jelöltet a Magyar Földtani Társulat Ásványtan-Geokémiai Szakosztályának vezetősége állítja minden évben. A győztes internetes szavazáson keresztül kerül ki...
Tovább »
Az év vadvirága 2020: a nemes májvirág
Az év vadvirága 2020: a nemes májvirág
A nagyközönség 2020-ban az év vadvirágának a nemes májvirágot (Hepatica nobilis) választotta. A három növényre, melyek közül választani lehetett, több ezer szavazat érkezett. A báránypirosítót (Alkanna tinctoria) valamint a kövér daravirágot (Draba lasiocarpa) megelőzve a leadott szavazatok 54% -ával került ki győztesként....
Tovább »

Programajánló...

Kirándulások, túrák, táborok 2020
Kirándulások, túrák, táborok 2020
A CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület 2020-ban is megszervezi hagyományos nyári programjait. Az érdeklődők találhatnak kínálatunkban diákoknak szóló tábori programot, bármely korosztály számára nyitott túraprogramot, és határainkon túlra vezető, baráti társaságoknak, családoknak szóló kirándulást is....
Tovább »
Gombaismereti tanfolyam Szegeden 2020
Gombaismereti tanfolyam Szegeden 2020
Gombaismereti tanfolyam indul Szegeden! Mindenkinek, aki valaha rácsodálkozott már egy avar alól kikandikáló, a fű között megbújó, vagy éppen egy fa törzsén messziről virító gombatermőtestre. De azoknak is, akik szeretik járni a természetet, de még nem találtak rá a környék értékeire, és különösen azoknak, akik nem gondolták, ho...
Tovább »

Keresés az oldalon


Terepi bázisok

Élménycentrum

Élménycentrum

Dátum, névnap

2020. február 23., vasárnap
Alfréd napja van

Galériaajánló

Az év ásványa 2020: a turmalin Az év ásványa 2020: a turmalin

Az év vadvirága 2020: a nemes májvirág Az év vadvirága 2020: a nemes májvirág

Az év gombája 2020: a csoportos piros csészegomba Az év gombája 2020: a csoportos piros csészegomba

Az év ősmaradványa 2020: a megalodon Az év ősmaradványa 2020: a megalodon

Az év rovara 2020: a tavaszi álganéjtúró Az év rovara 2020: a tavaszi álganéjtúró


Videóajánló

A CSEMETE bemutatása A CSEMETE bemutatása

Egyesületünk 1987 óta végez természetvédelmi munkákat, szerver környezetvédelmi akciókat, gyerektáborokat, diákprogramok...

Horgásztábor 2008 Horgásztábor 2008

A résztvevők az Atkai-holtág partján megismerkedhetnek a vízi életközösségekkel, természet- és környezetvédelmi problémá...

CSEMETE Munkatábor :) CSEMETE Munkatábor :)

Dalmát tengerparton Dalmát tengerparton

CSEMETE Kék Túra CSEMETE Kék Túra

Másfélmillió lépés Európa szívében. Első leírása Országos Kék Út néven 1926-ból maradt fenn, a jelzés felfestése csaknem...

Hírlevél, újdonságértesítő




Kövessen a Facebookon is


Minden jog fenntartva © 2015-2020
CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület