Szajkóhang bukfencet vetett.
A szajkóhangok színesek.
Barnán kék, fekete, fehér.
Bohóckodó toll ághoz ér.

A fenyő havat ringatott:
sok csillagdús pillanatot.
Ó, most-fenyők és múlt-fenyők,
ti zöld szépséggel érkezők!

Surrant a szárny, surrant az ág.
Bohócmadár, bohócvilág,
hangok bukfence, hóidő,
lélegző fénnyel békítő…

Piros jött, harsogó piros,
piros tükrön lángolt a most,
s habár a fenyves ottmaradt,
sötétebb lett a pillanat.

Míg észrevétlen este lett,
hívogatta fenyők felett
az ég a régi-új csodát:
Csendország kigyúlt csillagát.

Ő látta csak könnyes szemem,
s hogy vétek nélkül vétkezem:
bukfenc világban csöpp madár,
melynek színes hangtolla száll…

Csendország felragyogtatott
újabb és újabb csillagot,
s földi csillagom peremén
mind enyém volt, - s egy sem enyém.

Lelkes Miklós