A CSEMETE Természet-és Környezetvédelmi Egyesület 2010. június 01-én útjára indította kerékpáros rendezvénysorozatát, melynek során kerékpáros túrákat szervezünk a Vajdaságban fellelhető, magyar vonatkozású kulturális értékek, illetve természeti kincsek feltérképezése érdekében. A túrák célja az, hogy a szabadidő aktív eltöltése során, barátias közösségben fedezzük fel a tőlünk karnyújtásnyira lévő értékeket. Kíváncsiságunk „nem ismer határokat”, így igyekszünk változatos tájakra eljuttatni az érdeklődőket. |
A rendezvénysorozat első állomása:
1. Barangolás a Bácskában: Bács-bácsi vár, ferencesek temploma-Szabadka és környéke (Városháza, sétálóutca, Zsolnay-szökőkutak, Népszínház, Szent Teréz székesegyház. A törött szárnyú turul madár emlékműve a Zentai úti temetőben. Csantavér-Szent Antal Katolikus templom. Palicsi Állatkert megtekintése. A kulturális örökségek mellett feltérképezzük a régió természeti kincseit is.
Technikai információ:
A rendezvénysorozat során, a határon való átjutást autóval és a kerékpárokat szállító utánfutóval oldjuk meg, ami azt jelenti, hogy az utazás nem egyénileg, hanem előzetes egyeztetést követően csoportokban történik, majd a Vajdaság területén kerékpárral folytatjuk utunkat, egy kísérőautó jelenlétében. A bátrabbak kerékpárral is megtehetik a Szeged-Röszke vagy Szeged-Tiszasziget útvonalat, de a határ túloldalán mindenképpen csatlakozniuk kell a csoporthoz. A túra során ebédet biztosítunk, mely hideg vagy meleg jellegű (adott körülményektől függően). A részvétel feltétele az üzembiztos kerékpár (kötelező biztonsági felszereléssel) és a kerékpáros sisak, illetve az ÉRVÉNYES személyi igazolvány/útlevél. A rendezvény idején a résztvevők körében jelenléti ívet és fotódokumentációt készítünk.
Az első túránk időpontja: 2010. július 10. (szombat)
A túrán való részvételi díj: 3000 Ft, mely tartalmazza az útiköltséget, a belépők és az étkezés költségét.
A túrára Antalné, Baukó Angélánál lehet jelentkezni, a következő telefonszámon : 06-70/453-5382
A jelentkezés határideje: 2010. július 04.
Várunk mindenkit - de különösen a fiatalokat, a közép- és szépkorúakat, a hölgyeket és az urakat, a családosokat és az egyedülállókat, a baráti társaságokat, a bátortalanokat és a vakmerőket - és azokat is, akik tudnak kerékpározni
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósul meg.
A projekt azonosítója: NCA-NK-10-C-0439
|