Az elmúlt öt évben megduplázódott grönlandi gleccserek jégmennyisége a vártnál nagyobb mértékben emelheti meg a tengerszintet - derül ki egy amerikai kutatásból. A jelenséget egyrészt a jégmezők jelentősebb mértékű olvadása, másrészt a gleccserek felgyorsult mozgása okozza - jelentették be a NASA és a Kansasi Egyetem közös laboratóriuma, a Jet Propulsion Laboratory(JPL) munkatársai, a tanulmány szerzői az Amerikai Tudományos Haladásért Egyesület St. Louisban rendezett konferenciáján. |
"A sarki jégsapka visszahúzódására vonatkozó kutatások mindeddig nem számoltak a gleccsermozgások felgyorsulásával, pedig az egyik legfontosabb tényezője annak a folyamatnak, amelynek során a sarki jég az éghajlatváltozásra reagál" - mondta Eric Rignot a JPL glaciológusa, a kutatás vezetője.
Amennyiben Grönland jégmezői teljesen elolvadnának, az óceánok szintje hét méterrel emelkedne meg. A műholdfelvételek alapján a grönlandi jég olvadása felelős a tengerszint évi fél milliméteres emelkedéséért.
A kutatók azt is kiszámolták, hogy míg a gleccserek 1990-benmindössze 90, addig 2005-ben már 224 köbkilométer jeget hordtak az Atlanti-óceánba.
Az elmúlt húsz évben 3 Celsius fokkal emelkedett a hőmérsékletGrönland déli részén. "A meleg levegő szinte +megolajozza+ a gleccserek alját, amelyek így még gyorsabban csúsznak az óceán felé - mondta a kutató.
(AFP - St.Louis) |