Ó, gyíkmesék, aranyzöld ékszerek,
mikor felettünk álmos kék remeg,
s még véd a lét, s a nemlét befogad,
s felhők szórnak ezüst csillagokat!
Ó, mesékből mesékbe surranó
manósárkányok, alig hallható
kis fű-neszek, csöpp csigaház-dalok,
tűnő, zárkózó halhatatlanok!
Szívem ijedt és összerezzenő,
mert közeleg az alkonyvér-mező,
keresztek szállnak, és tudom mi jön:
keresztes út és látó szembe könny.
Aranyzöld ékszer, gyíkocska, ragyogj,
míg őrzi szó a kék pillanatot,
míg pitypangfelhő dereng, habfehér,
míg bús szépséged gyúlt szívünkig ér!
Csak hozd és vidd a mesét, míg lehet,
amíg felettünk álmos kék remeg,
míg zöld ruhádra pici holdakat
varázsol tükrös fénycsók-pillanat!
Kis fű-neszek közt csigaház-dalok.
Csillagos tájon mesét hallgatok,
és az sem fáj már, hogy tudom mi jön:
keresztes út s látó szemembe könny.
Lelkes Miklós |
