Akik a nyolcvanas években jártak általános vagy középiskolába, azok a mai napig nosztalgiával emlékeznek vissza a csehszlovák csővázas hátizsákra, az NDK alumíniumcsajkára, a lengyel hálózsákra és a magyar vagdalthús konzervre. Ez az egész így együtt nem más volt, mint a sokak által kedvelt, mások által irigyelt vándortábor. Aki egyszer beleszagolt a vándortábor hangulatába, minden évben nyaggatta szüleit, hogy újra mehessen. Az iskolák pedagógusai, általában a testnevelő tanárok már tél végén elkezdték összeírni a jelentkezőket, és a legtöbb helyen bizony nagyon hamar betelt a létszámkeret. A vándortábor annak ellenére töretlenül népszerű volt, hogy a gyerekek sokszor nem a leghigiénikusabb szálláshelyeken aludtak, nem a legtisztább edényekből, tányérokból ettek, nem a legjobb minőségű gyalogutakon túráztak, nem mindig volt normális tisztálkodási lehetőségük, és a kaja mindig hagyott némi kívánnivalót maga után.
A rendszerváltással a vándortáboroknak is leáldozott a csillaga, úgy tűnt, a kapitalizmus nem tart igényt rá. Az iskolák ugyan felhagytak a vándortáborok szervezésével, mégis létrejöttek olyan alapítványok, amelyek megpróbálták feléleszteni a régi szép időket. A régi bázishelyek közben vagy teljesen átalakultak, vagy az évek során leamortizálódtak, ezért a táborozáshoz hiányzik a megfelelő infrastruktúra. A nomád táborok olcsók, de a szülők nem mindig örülnek annak, ha a gyerekek az erdei patakban fürdenek, és az erdőben alszanak. Ez akkor is így van, ha a gyerekek ezt a fajta táborozást igencsak élvezik, sőt, a különleges élményekért legszívesebben évről évre ezt a speciális nyári időtöltést választanák. A vándortábor ugyan ma sem divat, de a helyzet bármikor megváltozhat.
„A Gyermekek Táborozásáért Alapítvány 1990-ben azzal a céllal alakult, hogy a táborozás, a természetjárás és a klasszikus vándortábor intézményét folytassa, de évről évre fogy a résztvevők létszáma” – mondja az [origo]-nak Nagy Nóra, az alapítvány egyik önkéntese, aki szerint a változás egyik oka az lehet, hogy az alapítvány eszközállománya mára elavult, és a saját tulajdonú táborok, bázishelyek felújítása, karbantartása nagyobb összeget igényelne.
„A régi bázishelyek sokszor nem kiépített táborok, hanem befogadó intézmények. Ide helyeztünk ki ágyakat, matracokat, eszközöket, teakonyhába való gáztűzhelyeket, bográcsokat, ilyesmit. Ezeket, amennyire tudjuk, felújítjuk, de a folyamatos cserét nehéz megoldani.” Nagy Nóra szerint a jelenlegi helyzet annak is köszönhető, hogy a családok inkább a közös, lehetőleg olcsó nyaralásra költenek, emellett már nem biztos, hogy a gyerekeket táborba is be tudják fizetni. „Pár éve még több mint tíz útvonalat hirdettünk meg, 2006-ban már csak hatot, tavaly pedig a kevés jelentkező miatt csak egyet. Idén két klasszikus vándortábort szervezünk, mert az állótáborok, illetve a csillagtáborszerűen kialakított túrázások népszerűbbek” – tette hozzá az önkéntes.
Nagy Nóra tapasztalata, hogy a legtöbb iskolában már megkezdték a nyári táborok szervezését. Reményei szerint a vándortáborozás intézménye hamarosan reneszánszát élheti: „Öt-hat csoport már időpontot is foglalt nálunk, de sok pedagógus érdeklődik telefonon is. Szerintem minden iskolában megtalálható az a tanár, aki a természetbe akarja vinni a gyerekeket, és miután a családok egyre inkább az olcsóbb megoldásokat keresik, lejjebb engednek a színvonalból, és a tengerpart helyett marad a bakancsos, hátizsákos tábor. Ráadásul a gyerekek jó bulinak tartják a vándortábort” - mondja.
Más véleményen van Bojtos Ferenc a Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület irodavezetője, aki úgy látja, az oktatási intézmények nem nyitottak a klasszikus vándortáborra: „Az iskolák vagy az osztályok inkább a tematikus, egy helyre szervezett táboraink iránt érdeklődnek. Ennek az lehet az oka, hogy ma már kevés olyan elhivatott gyakorló pedagógus van, aki kapható a vándortáborra. Ráadásul az iskolának a vándortábor szervezése nagyobb falat, mint a hagyományos, vagy a csillagtúra jelleggel működtetett tábor. Meg kell oldani a logisztikát, az étkezést, de ott van az egészségügyi kockázat és a huszonnégy órás felelősség – éjszaka az erdő közepén is” - mondja.
Bojtos tapasztalata szerint a régi táborhelyek egy része mára olyan kereskedelmi szálláshellyé alakult át, amely szolgáltatásainak színvonalához képest drága, más része pedig az évek során tönkrement. „Kevés olyan szálláslehetőség van, ami egy túrázónak nem drága, de azért valamilyen komfortot is biztosít. Amikor tábort szervezünk, elsősorban az erdészeteket és az önkormányzatokat keressük meg, de sátoroztunk már iskola, paplak vagy művelődési ház udvarán, faluszéli focipályán, vásártéren és az erdészet erdei forrás melletti pihenőhelyén is” – részletezte az irodavezető. Bojtos 2002 óta szervez olyan vándortábort, amely hét-tíz nap alatt évente egy-egy új szakaszát járja be a kék túra útvonalának. A táborba hat és hatvanhat év között bárki jelentkezhet, de a legtöbb részvevő az általános iskolák felső tagozatából és a középiskolákból érkezik. „Minimum harminc, maximum hatvan fős a létszám. Teljesen nomád sátortábort szervezünk bakancsos, hátizsákos túrázóknak, csak a sátrat és az élelmiszert viszi az ellátó autó, a főzést pedig a táborokban oldjuk meg” – tette hozzá Bojtos.
A szegedi alapítvány minden helyi iskolában meghirdeti a tábort, ám a jelentkezőkkel nem iskolai szinten tartják a kapcsolatot. Ha valamelyik intézményből egy egész osztály vagy egy nagyobb csoport jelentkezik, az alapítvány a többi résztvevő érdekében inkább külön tábort szervez a nagyobb társaságnak, de ez utóbbira jellemzően nincs igény. „Úgy vettem észre, az iskolák nem nagyon érdeklődnek, jobban szeretik a tematikus, vagy a klasszikus „napközis” táborokat. Egy osztályban maximum négy-öt gyereket érdekel a vándortábor, a többieket csak úgy lehetne megismertetni az élménnyel, ha kötelezővé tennék a részvételt” – fejtette ki véleményét Bojtos, aki maga is pedagógus.
Szerepi Hella
forrás: oktatas.origo.hu
Szerepi szövegét csak két ponton egészíteném ki: a CSEMETE egyesületi, és nem alapítványi formában működik, mint arra a neve is utal, meg én is felhívtam rá a figyelmet a riport során - s ahogy a kezdő kép mutatja, nálunk a kék túra nem épp népszerűtlen... :)
Bojtos Ferenc |
Egyre népszerűtlenebb a nyolcvanas évek egyik kedvenc nyári programja, a vándortábor. Aki mégis szeretné átélni, milyen csővázas hátizsákkal, alumíniumcsajkával és hálózsákkal a hátán túrázni, megteheti: ugyan az iskolák már nem szerveznek vándortáborokat, néhány alapítványnál továbbra is lehet jelentkezni a nyári természetjárásra.