Szerencsére a címbéli tetőzés nem a tavalyihoz hasonlóan a Tisza jelenkori vízszintjére utal – egy évvel korábban épp ezen időszakban sokkal súlyosabb problémáink voltak, mint jelenleg. Jó régóta nem jelentkeztem már helyzetjelentéssel a bugaci végekről, ennek oka pedig nem a tétlenség, hanem épp ellenkezőleg, az események felgyorsulása volt. Hála a globális felmelegedés immár kikerülhetetlen tényének („szakemberek” még kerülik – magam hallottam tőlük, hogy ilyen nincs, vagy ha van, akkor se úgy van…), Bugacon az oktatóközpont fejlesztése sem állt le a téli időszakban.

Bár decemberben még azt hittük hogy lesz tél, s ennek megfelelően téliesítettünk is, vizet engedtünk le, meg kalapácsot s vakolókanalat, és imígyen a szerszámokat olajba rakván azt gondoltuk elő sem kerülnek tavaszig. Mivel azonban a szilveszteri Mecsek-járáson azzal szembesültünk, hogy virágzik a hunyor, s a füstölt kolbász megcseppen a padláson, januárban kénytelenek voltunk ismét visszatérni a falakra. Külön indok volt még erre a közelgő Országos Találkozó lassan nyomasztóan fölénk tornyosuló dátuma, így aztán kaszára-kapára kapott a CSEMETE apraja-nagyja, s nekiláttunk a megkezdett mű befejezésének. Illetve azt hiszem pont e kész szerszám végül nem került elő… de talán csak e kettő nem.
"Télvíz” idején, mikoron tél se volt, ott hagytuk abba, hogy tető alá hoztuk az Oktatóközpont régi épületét, faszerkezetet emeltünk, szigeteltünk, cserepeztünk, s a felületes, és kellőképpen távoli szemlélőben ennek nyomán esetleg az a kép alakulhatott ki, hogy a tanya már kész van. Közeledve ugyanakkor látható váltak a hiányosságok, a komfortfokozatot némiképpen rontó vakolatlan és repedezett falak, a villanynélküliség – bár ez utóbbi egy tanyaépületnél még akár autentikus vadromantikának is minősíthető lett volna. Hiányoztak az épületből bizonyos pontokon azok a nyílászárók, amelyek adott esetben a cúgnak gátat szabhattak, illetve nem volt nevén nevezhető módon padozat sem, azaz csupáncsak a régi, hepehupás verzió, itt-ott folytonossági hiányokkal.
Mindeme tökéletlenségek nyomán felbuzdult bennünk a tettvágy, s szép sorjában a lelkes segítő csapatokkal megoldottunk mindent – réztábla fényeskedjék nekik e falakon mindörökké -, közel annyi hétvégét, illetve hétközbent is itt-ott rászánva; mint ahány munkafázis most mindjárt idesorjázik.
Befejeztük először is a konyha és a kamra falát, kapott egy szép belső vakolatot, finom egyensúlyérzékkel vigyázva arra, hogy az új falak ne üssenek el túlságosan a régi, rusztikus kivitelű szakaszoktól. Merthogy az épület legfontosabb része a konyha, ezt a fénnyel és magocskákkal élőkön kívül ugye senki sem vitatja. Ajtó s ablaktokot aplikáltunk, fittyet hányva a barkácsáruházak és a tüzéptelepek arcpirító árú nyílászáróira – ezt a fittyet később felvettük persze, nehogy valaki elbotoljon benne. Az új tokok szilárdsága azt hiszem lehetővé teszi majd, hogy századok múltán az összedőlő épület helyén csak ezek maradjanak meg- ugyanakkor, akárcsak az ablak- mag az ajtótáblák, ezek is mentett és maradék anyagból megoldásra kerültek, nesze neked építőipar. Az így előkészített étkeztetési célú helyiségeket aztán a fali és plafonra specializálódott festőbrigád vette kezelésbe, külön köszönet Novák Norbertnek és szakirányú szakicsapatának, hogy időről időre nagyot dobtak a ház optikai tuningján.
Közben körben zajlottak az ipari forradalom eseményei, a ház többi részét Kutasi Karcsi hálózta be a villanyáram áldásaival, s ennek köszönhetően fény költözött az olykor éjszakába nyúlóan vakolgató kőművesbrigádok (vagy brigantik?) feje fölé is… Hála az égieknek, így legalább a korai januári est hiába szállt mireánk, csak befejeztük mindennap az arra elrendelt feladatot. A belső vakolásnak-meszelésnek köszönhetően a tanyán végre látszani kezdtek belül is a felújítás eredményei, a belső, magasabb szobákban egy bő bakarasznyival, de a foglalkoztató helyiségben végül majd kilencven centiméterrel került feljebb a plafon, a belső tér tágasabb, világosabb, levegősebb lett. Mivel ebben az épületben a hagyományos fűtési módot szerettük volna hosszú távon megtartani, újra az egekbe szökkent az áthelyezett alapú kéményke is – pontosítok, az előző kéménynek, mint arról beszámoltunk volt, egyáltalán nem is volt alapja…
A belső részek első lépcsős kiképzése után kicsit kiterjesztettük figyelmünk a külcsínre is, hiszn az eső még mindig akadálytalanul folyt végig a falakon, s változtatta szégyenteljes dagonyává a ház előterét. A már évekkel ezelőtt lehelyezett oszlopokon nyugtatva nosza tornácot rittyentettünk a frontoldalra, s ugyanazzal a bontott cseréppel fedtük, mint a tető hozzá csatlakozó oldalát is; ide kerülnek majd később, összeszerelésük után a már elkészített napkollektorok elemei, rásegítendő a fürdő- és használati melegvízre. Külön felhívnám a figyelmet a mellékelt fotókon jól látható, egyedi oszlopfők kivitelezésére – itt a „ha rövid az oszlopod, toldd meg egy lépéssel” elvét követve a ház magasságához voltunk kénytelenek emelni a tornácét is, ami nem kis statikai elmegyűrkészést követelt, de így legalább Szűcs Laci sem nyomja be a kobakját, ha botor fejjel arrafelé fogócskázik.
A tető ezenkívül vazarellis felhangokat idézőn világító-ablakocskákként működő üvegcserepekkel tarkított. E tornáctető alatt már könnyebb volt a külső vakolatot is feldobni a falakra, bár e ponton az igazsághoz hozzátartozik, hogy a ház hátsó traktusa még fájón pucér maradt.
A végső lépés mindezek nyomán az eredeti funkcióknak megfelelő berendezés maradt, ami szintén több lépcsős támadást igényelt, lévén a ház körül és a z új épületben annyi a motyó, mint égen a csillag, s menet közben gyakran éreztük úgy, hogy valamilyen módon még mintha újra is termelődne. A régi bútorzat újragondolását kívánta meg a megnagyobbított alapterületű konyha, a lehetőségek bőséges tárházát nyitotta meg a szobányi alapterületű kamra, s a belső szobákban is történtek ajtó-áthelyezések, ami később szintén ágyakkal való sakkozásban manifesztálódott.
Hogy a végeláthatatlan sorokban sorjázó csetresek sorát hogy sikerült leküzdeni, arról az ebben résztvevő nőneműk bővebben tudnának beszámolni, bár gyanítom hogy itt-ott a nyomdafesték nem bírná el a kommentárokat. Mindenesetre derekasan helytálltak, s jelen állapotában a ház rendezetnek mondható, ami a már azóta megtörtént vendégfogadások alkalmával megerősítésre is került.
Szóval jelenleg itt tartunk a történetben. Ahogy ángolul mondani helyesen: tu bí kantinyúz…

Bojtos Ferenc
CSEMETE irodavezető