Az április 12-i hétvégén is égett a csemetések keze alatt a munka. No nemcsak a munka, de erről majd később…
A szeszélyes és változó időjárás ellenére - értve ezalatt, hogy szombaton esett, vasárnap pedig száz ágra sütött a nap - több területet érintve sikerült hozzájárulni oktatóközpontunk szépítkezéséhez.
Fontossági sorrendet élvezett a hidrofor aknájának kibetonozása, mindehhez persze meg kellett teremteni a megfelelő körülményeket, vagyis az aknában lévő agyaggal keveredett homokhalmazt kivödrözni. Víz nélkül ugyan nem maradtunk, mint ahogyan azt említettem az égiek bőségesen gondoskodtak erről, az akna körüli árokásás megkönnyítéséhez viszont kevésnek bizonyult. A nyári étkező asztalai és padjai is némi restaurálást kaptak, egy kis csiszolás és festés csodákat művelt a megkopott bútordarabokkal.
Amíg a szorgos kezek munkálkodtak, a kemencében is gerjedt a tűz, benne sült a tüdőtől csonkolt libafarhát. A szobában ropogó tűz mellett csak úgy kelt a kenyérnek tésztája, ami aztán úgy elégett, hogy Jancsi és Juliska banyája is megirigyelte volna, viszont másnap igen ízletes meggyespitét falatoztunk.
No, de nemcsak finom étkekkel lettünk kárpótolva… vasárnapra létszámunk is meggyarapodott. A Bojtos szülők keze munkájának és csemetés lelkületüknek jóvoltából a régi épület teraszán új étkezőasztal – természetesen padokkal- várja az érkezőket. Persze nemcsak jól megmunkált a faanyag, hanem stabilitása is igen jó. Szintén Orosházáról, a Kishegyi utcából érkeztek a virágpalánták, amelyek érett marhatrágya tuninggal kerültek elültetésre a virágágyásba. Persze a marhatrágya komoly, gondosan megalapozott marketingtevékenységgel került a csemetekertbe. A fűnyírónk is izzott ám a verőfényes napsütésben, de a legnagyobb felüdülés mégis a kerítésen kívül volt.
Romantikusan akarva mondani: a kéklő ég alatt zöldellő ősgyep sok szépséget és érdekességet tartogatott annak, aki éppen arra kószált. Gyermekláncfű és fürtös gyöngyike sokasága borítja most a bugaci réteket, de veronikából és homoki pimpóból is akadt jócskán. Néhol kosborban meg tavaszi héricsben gyönyörködtünk és apácavirág mellett nevetgéltünk. Parlagi viperával és homokra „vetődött” mocsári teknősökkel is találkoztunk a rövid séta folyamán.
Őszintén szólva napok óta készülök ennek a beszámolónak a megírására, minden este két sorral bővítettem ezt a rövid kis monológot, mert amikor leírnék egy-egy mondatot, mindig elmerengek. Leginkább azon, hogy évek elteltével is, bármilyen formában, még mindig milyen jó kimenni Bugacra…
Az április 12-i hétvégén is égett a csemetések keze alatt a munka. No nemcsak a munka, de erről majd később…
Fontossági sorrendet élvezett a hidrofor aknájának kibetonozása, mindehhez persze meg kellett teremteni a megfelelő körülményeket, vagyis az aknában lévő agyaggal keveredett homokhalmazt kivödrözni. Víz nélkül ugyan nem maradtunk, mint ahogyan azt említettem az égiek bőségesen gondoskodtak erről, az akna körüli árokásás megkönnyítéséhez viszont kevésnek bizonyult. A nyári étkező asztalai és padjai is némi restaurálást kaptak, egy kis csiszolás és festés csodákat művelt a megkopott bútordarabokkal.
Amíg a szorgos kezek munkálkodtak, a kemencében is gerjedt a tűz, benne sült a tüdőtől csonkolt libafarhát. A szobában ropogó tűz mellett csak úgy kelt a kenyérnek tésztája, ami aztán úgy elégett, hogy Jancsi és Juliska banyája is megirigyelte volna, viszont másnap igen ízletes meggyespitét falatoztunk.
No, de nemcsak finom étkekkel lettünk kárpótolva… vasárnapra létszámunk is meggyarapodott. A Bojtos szülők keze munkájának és csemetés lelkületüknek jóvoltából a régi épület teraszán új étkezőasztal – természetesen padokkal- várja az érkezőket. Persze nemcsak jól megmunkált a faanyag, hanem stabilitása is igen jó. Szintén Orosházáról, a Kishegyi utcából érkeztek a virágpalánták, amelyek érett marhatrágya tuninggal kerültek elültetésre a virágágyásba. Persze a marhatrágya komoly, gondosan megalapozott marketingtevékenységgel került a csemetekertbe. A fűnyírónk is izzott ám a verőfényes napsütésben, de a legnagyobb felüdülés mégis a kerítésen kívül volt.
Romantikusan akarva mondani: a kéklő ég alatt zöldellő ősgyep sok szépséget és érdekességet tartogatott annak, aki éppen arra kószált. Gyermekláncfű és fürtös gyöngyike sokasága borítja most a bugaci réteket, de veronikából és homoki pimpóból is akadt jócskán. Néhol kosborban meg tavaszi héricsben gyönyörködtünk és apácavirág mellett nevetgéltünk. Parlagi viperával és homokra „vetődött” mocsári teknősökkel is találkoztunk a rövid séta folyamán.
Őszintén szólva napok óta készülök ennek a beszámolónak a megírására, minden este két sorral bővítettem ezt a rövid kis monológot, mert amikor leírnék egy-egy mondatot, mindig elmerengek. Leginkább azon, hogy évek elteltével is, bármilyen formában, még mindig milyen jó kimenni Bugacra…
