A ködös őszi napok eljöttével évről-évre felködlik bennünk egyfajta mehetnék is, akárcsak az ilyentájt dél felé húzó vadmadarakban. Csakhogy mi nem délre, hanem éppenhogy északra húzódunk október vége felé, hogy a hagyományosnak mondható őszi hortobágyi programon újra meg újra megcsodáljuk a nagy levegőégben hasító vadlúd, daru, és egyéb csapatokat.

Az idei darules formabontó volt abból a szempontból, hogy tettünk egy kósza kísérletet az utazás személygépkocsikkal való megoldására. Oka volt ennek részint az, hogy négy főre immár olcsóbbnak bizonyult a gépkocsi használata, mint a vasúti jegyek ára; részint pedig azt reménylettük, hogy a motorizációnak köszönhetően eljutunk olyan helyekre is, ahová eddig gyalogbékaként csak sóvároghattunk. Az ötlet félig vált be, ugyanis hátulütőként jelentkezett az, hogy az eddigi jó hangulatú közösségi utazásokat most mellőznünk kellett, s a csapat szétszakadva kerengett a nagy magyar alföldön az oda- és visszaútban. Hasonlóképpen problémát jelentett a szállítójárművek erősen különböző terepjáró képessége, így ki eddig, ki addig jutott be a vizsgált területekre, ami megintcsak nem használt az összhangnak.

Az összhang leginkább estefelé jelentkezett ezért, amikor is az egyébként remek szállás különtermében még sztahanovista módon ismeretterjesztő előadásokkal múlattuk az időt, újabb fejezetet nyitva ezáltal a színes gyűrűzés technikai és szellemi megismerésének történetében. Osztatlan érdeklődés fogadta a dél-amerikai dzsungel körül kígyózó elbeszélést is, valamint sort kerítettünk a régóta érlelődő CSEMETE képeslap-sorozatra szánt képeink szimpátia-szavazására is. Ugyan ezúttal távolabb tenyésztünk a hortobágyi termálvíz hűtőmedencéitől, de azért az elszántabbak most is nekivágtak egy kis éjszakai fürdőzésnek – adva ezzel is egyet a bennszülöttekkel való jó viszony fenntartásának, valamint a keringésük egészségi állapotának is. Állítólag jót tesz a forró fürdő után a hideg levegőn rohangálás…

A napközbeni szakmai alapokon nyugvó tevékenység fő hajtó motorja a táplálkozó területekre kirepülő darvak becserkészése volt, a színes gyűrűk meglétét ugyanis így, a kukorica és egyéb tarlókat járva lehet legkönnyebben megfigyelni. Hogy mindenütt rengeteg daru volt, azt talán mondani sem kell, a több száz fős csapatok egymás után szálltak fel és le körülöttünk, békaugrás-taktikával járva be a még föllelhető szabad szántókat. A korábbiakhoz képest ezúttal lúdból is többet láttunk, valamint bekeveredtünk a puszta oly mélységeibe, ahová már csak a fokozottan védett terület határaira ügyelő ződruhás jeti jár… Itt láthattuk a legszebb és legnagyobb vadmadár-csapatokat, az éjszakázó helyre behúzás közben épp a fejünk fellett szállt el jónéhány, de ha körbetekintettünk, az ég alját mindenfelől madárrajok tarkították.

Nem csak mi voltunk kint e napokban terepen, de a kövesutakra visszakanyarodva azt láthattuk, hogy az alkalmi madarászok apraja-nagyja kint rizseg a nagyközönségnek megépített kilátótornyoknál. Jártunkban-keltünkben összefutottunk Zöld Körös és Holocének zöldmozgalmi ismerőseinkkel, s röpke csúcstalálkozót is tarthattunk, lévén ők is családdal-pereputtyal vonultak ki a szabadba. Hogy azonban a sokáig élő emlékek mellett valami még maradandóbbat is alkossunk, hasznosítottuk a rengeteg szorgos kezet, s a mezővédő erdősávok megőrzését-telepítését célzó programunk kapcsán nagy mennyiségű szaporítóanyagot is szedtünk az itteni cserjékről. Zömében vadrózsát és kökényt sikerült begyűjtenünk, melyek majdan a Dél-Alföldön létesítendő csemetés fasorok és erdősávok kísérő aljnövényzetét fogják alkotni.

Bojtos Ferenc
CSEMETE irodavezető