 A hűvös északi völgyek felől cserkeltük be a túra helyszínét, bázishelyül ismét a Cabana Cascada otthonos túristaházát választva. Ez éppen félúton fekszik a hegyláb és a sziklás régió közt, körben ideális kirándulóhelyekkel a mérsékelt övi lombos erdők szerelmeseinek, s néhány száz méterre a névadó méretes zuhatagtól. A völgy Nucsoara falu felől közelíthető meg, ami fontos infó az ide tartók számára, tekintve hogy a hegység ezen az oldalon egymással párhuzamos, mély völgyek sorával szabdalt, amelyek között viszont legfeljebb gyalogosan van átjárás, vagy még úgy sem. Ha tehát rossz úton indulunk neki, előfordulhat hogy csak nagy kerülővel jutunk el végcélunkhoz… Mint ahogy elő is fordult.
 A Retyezáttal egyébként sem árt óvatosan ismerkedni, s csak a valamelyes tapasztalattal rendelkező, értő vezető társaságában érdemes kóstolgatni. Egyéb esetekben, tekintettel arra, hogy a hegység belseje kifejezetten nehezen megközelíthető, kénytelenek leszünk a hegyimentő-szolgálat szolgáltatásait igénybe venni; de senkinek nem kívánható, hogy erre sor kerüljön. Természetesen mindenféle úttípus közül választhatunk, a lankás, hörgőkímélő sétautaktól a nyakszakasztó meredélyekig, s felfelé haladtunkban ráadásul szépen nyomonkövethetjük, hogy vált a lombhullató erdő suhogó fenyvesekbe, majd némi tö9rpefenyős bújkálás után alhavasi rétekbe és kopár sziklacsúcsokba.
 Személy szerint mondjuk ami nekem a varázsát adta a Retyezátnak, az a tengerszemekkel való találkozás volt, s itt most nem Jókai tengerszemű hölgyére kell gondolni, hanem valódi, kristálytiszta tengerszemekre, amik a sziklás övezet határán, rododendronok és egyéb egzotikus magas hegyi növényritkaságok koszorújában sorjáznak. Persze hogy meddig lesznek kristálytiszták, az nagyban múlik az ide látogató turisták intelligenciáján is, sajnos pozitív és negatív példákkal egyaránt találkoztunk, de hát hol nincs ez másképp. Jómagam is otthagytam egy Eumig Makro 55 mm-es előtétlencsét, de ez nem annyira szándékos szemetelés volt, mint inkább tragédia, úgyhogy itt közérdekű közleménnyel szakítanám meg a beszámolót: aki esetleg a Gales partján felszedte, s pont maygar ajkú, ha lenne olyan jó… Ugyanitt ugyanilyet keresek megvételre.
 Az időjárás ugyanakkor nem volt kegyes hozzánk, gyakorlatilag minden nap esett több-kevesebb eső, sőt, többnyire inkább több mint kevesebb. Sokkal több. Igazság szerint ez nem is lehetett meglepetés számunkra, ez a vidék ilyen, de a legjobb az egészben az, hogy az ítéletidő itt igazán hirtelen kerekedik, a felhők felemelkednek, s máris tejfehér ködben botorkálunk, vagy szikrázó napsütés után fél órával veri a fejünket a jégeső, és bokáig érő víz hömpölyög ahol addig békésen sompolyogtunk. Mindez a hirtelen emelkedő hegyoldalaknak tudható be, gyakorlatilag nap mint nap ütközik itt meg a síkságról felemelkedő forró párás levegő a hegyhátról alászálló jeges, hideg, és nem kevésbé párás légrétegekkel. Ennyi pára mellett nem csoda ha minden tocsog, s a szénaszárítás, mint olyan, teljességgel hiányzik a fogalomkészletből.
 Érdekes volt azt is megfigyelni, hogy azért az ennyire kevéssé komfortos környezet sem igazán rázza meg az itt élőket. Ők mondjuk úgy járnak fel a hegyre, ahogy mi le a sarki kisboltba, mély rezignáltsággal fogadják nap mint nap az égi áldást, s úgy általában is, nem igazán látszanak meghatódni attól, hogy milyen festői környezetben élnek együtt. Persze van köztük aki ezt az együttélést kétszáz darab birkával kénytelen megvalósítani, ám ha nem így lenne, a házi juhsajt és juhtej áldásos hatását sem élvezhettük volna ki. Itt még nem annyira rizikós forrásból vagy ne adj isten patakról inni, mindenfelé próbálkozott az éréssel némi korán ébredő áfonya, s rengeteg szamóca kínálgatta magát máris. Volt még hozzá rengeteg gomba, s hogy a róka végül mitől csalogatódott elő az odújából, azt már az orvostudomány dolga kideríteni.
 Az erdők alja és a rétek már a nyári virágok garmadáját nyújtották fent a hegyeken is, de igazán buja gazdagsággal a meleg völgykatlanokban találkoztunk, merthogy az esősebb időszakok kibekkeléséhez lerándultunk a Retyezát alá is, némi kultúrtörténeti és néprajzi kalandozásra. Számos szép mívű templommal, római romokkal, régi román kori és újkori román kori építményekkel is találkoztunk, romantikus vártúrát iktattunk be, vagy éppen a birkabogyós réteken kószáltunk. Hazafelé még egyéb patásokat is megcsodáltunk, mert az országutak barmai mellett békésebb jószágokkal is találkoztunk, itt található ugyanis az ország legrégebbi európai-bölény bemutatója, ahogy ugyan kevés példány látható – legalábbis a lenygel viszonyokhoz mérten -, de legalább valamelyest természeti környezetben nézhettük meg ezt a valaha itt is őshonos, lenyűgöző állatot.
Bojtos Ferenc
CSEMETE
A cikk további képei <<<
|
A Déli-Kárpátok legjellegzetesebb, legkompaktabb tömbje a Retyezát, amelyet 2009-ben már második alkalommal szállt meg CSEMETE-csapat. Mivel 2000 méter fölé nyúló csúcsai nyár elején is hordozzák a hógolyózás ígéretét, ez az időszak ideális volt arra, hogy a negyven fokos kánikulától a fagyhalálig megtapasztaljuk a magashegységek minden szépségét.