Mivel a fenntartható fejlődés az erőforrások tartamos - a bolygó
eltartó-képességének megfelelő – használata, ezért az ilyen fejlődést
fenntarthatatlannak nevezzük. Fogyasztási deficitünk nagyjából harmad
bolygónyi (1.4 Föld 2007-ben), ennyivel többet fogyasztunk el a
rendelkezésre álló egy földnyi erőforrással szemben.
A hitelezés és a fenntarthatatlanság közti összefüggés egyértelmű, a
hitelezés teremti meg a pénzügyi fedezetét a túlfogyasztásnak. A
túlzott, könnyelmű hitelkihelyezés és a felelős hitelkihelyezés között a
fenntarthatatlanság szempontjából az a különbség, hogy az első még
mélyebben hatol a jövőbe, mint a második, vagyis a túlfogyasztásban
közös tulajdonságúak, csak a mértékükben eltérők.
A pénzügyi válság jó előrejelzése annak, hogyha túl sok hitelt veszünk
fel, túl sok fogyasztást előlegezünk meg a jövőtől, azt előbb, vagy
utóbb nem tudjuk visszafizetni. Ma a pénzügyi rendszer, holnap az
ökológiai rendszer omlik össze, de azt nem lehet majd pénzzel
feltámasztani. Az előrehozott fogyasztás árát egyszer meg kell fizetni
valakinek, a pénzpiacon ugyan úgy, ahogyan az ökológiai javak piacán.
A hitelt igénylők között - legyen az magán személy, vállalat, vagy akár
maga az állam - nincs különbség, abban a tekintetben, hogy a jelen
fogyasztását finanszírozzák a jövő teljesítményéből. Amikor tehát az
állam segítségére siet a pénzintézeteknek, akkor meghosszabbítja a nem
fenntartható fogyasztás lehetőségét. Ez érdekes, ahhoz képest, hogy az
államok szinte mindegyike elkötelezett híve a fenntartható fejlődésnek,
Rió óta. Ám ebből a cselekedetéből is csak az látszik, hogy a
tartalomról nem sok fogalmuk van.
Ne csodálkozzunk azon, hogy az állam így viselkedik. Az állam a
túlfogyasztásban érdekelt, hiszen ez biztosíthatja a gazdasági
növekedést, ez pedig az ő költségvetési bevételeit. Miután a döntéshozók
bíznak abban, hogy a jól működő gazdaság forrást teremt a közösségi
feladatok finanszírozására, ezért az állam a közösség érdekeire
hivatkozik, amikor megsegíti a pénzintézményeket. A probléma pedig éppen
abban áll, hogy az a bizonyos jól működő gazdaság társadalmi és
környezeti adósságot termel a jövőnek. Ezért az államnak egy növekvő,
állandóan újratermelődő problémahalmazt kell finanszíroznia. Ezért,
amikor az állam beszáll a pénzpiac finanszírozásába, akkor felállítja a
következő pénzpiaci dominót. Ez a dominó akkor fog eldőlni, amikor az
állam sem tudja majd finanszírozni a kiadásait, benne az egyre vastagodó
hiteltörlesztéseit.
Pénzügyi válság és globalizáció
Amikor a hitelintézetekből elegendő pénzt kapunk, akkor a globalizáció
előnyeit élvezzük. Idehaza, hazai befektetők pénzéből nem lehetne annyi
fogyasztást előre megfinanszírozni, mint amennyit a globális pénzpiaci
szereplők képesek felkínálni. Felkínálni? Pontosabban, kellő garanciák
és megfelelően magas, magasabb, mint máshol, jegybanki alapkamatok
mellett befektetni pénzüket. Ezért azután a jövő még többe kerül, még
drágább lesz.
A globális hitelpiac lényege, hogy a külső hitelező elsajátítja a
hitelezett erőforrásait a jelenben a jövőtől. A hitelező pénzt ad, hogy
valaki fogyaszthasson (ne felejtsük el, hogy minden fogyasztás, még a
termelés is, hiszen az is erőforrást fogyaszt). A fogyasztás nem más,
mint a primer erőforrások fogyasztása, tehát a természeti tőke
fogyásával jár együtt. A külső hitelező az erőforrás-használat láncának
(termelés-fogyasztás) hasznait sajátítja ki pénzének kamatozása révén.
A reális teljesítmények és a túlfogyasztás közötti szakadékot jól
mutatja, hogy amíg 2007-ben a világon megtermelt jövedelem (GWP) 65.82
trillió dollár volt, addig az államok külső adóssága 44.61 trillió
(2004-es adat áll rendelkezésre, ettől a 2007-es adat csak több lehet).
Összefoglalva a globalizált hitelezés tudja biztosítani, hogy egy
ország, amely a saját teljesítményénél fogva nem képes az előre hozott
fogyasztást finanszírozni, az mégis képes legyen rá. Mint láttuk ez a
fenntarthatatlansághoz vezet, mert sem a pénzként, sem az erőforrásként
megjelenő hitelek hosszútávon nem törleszthetők. Ezért a nemzetközi
hitelválság - mint egyetlen más probléma sem – izolálható a problémák
rendszerétől. Globális válság van, amely válságjelenségek váltakozó
kombinációjában mutatkozik meg, majd pedig kiteljesedik, és felöleli az
egész világot és minden problémát.
Pénzügyi válság és szakmaiság
Ami történik, az jól mutatja, hogy az állam a rövid-távú, egyéni, vagy
csoport érdekeket részesíti előnybe a hosszú-távú, társadalmi érdekekkel
szemben. Természetesen igyekszik megmagyarázni, hogy mindannyiunk
érdekében jár el, és ezt teheti is, hiszen az emberek, de ő maga sem
érti a folyamatok összefüggéseit. Szakértői, akik az első számú szent
tehenet ajnározzák, csak a saját maguk szűk szakmáját ismerik, tegyük
fel nagyon jól. Bár ismernék rosszabbul, és lenne nagyobb kitekintésük a
világra. Így azután az a sajátos helyzet áll elő, hogy azok állnak elő a
pénzügyi válság megoldásának fortélyaival, akik a válságot okozták. A
pénzügyi válságot azonban nem lehet a pénzpolitika eszközeivel kezelni,
mert a probléma a mértéktelenségből és a mohóságból származik, tehát
alapvetően erkölcsi jellegű.
Pénzügyi válság és erkölcsiség
A pénzügyi válságot nem lehet pénzzel kezelni, mint ahogyan a környezeti
és társadalmi problémákat sem lehet pénzzel orvosolni, hiszen ezeket a
problémákat maga a pénz hozta létre. A pénz rosszul felállított
intézményrendszere folyamatosan átrendezte a társadalmi értékrendet, és
kisajátította az anyagi javak számára. A legfőbb értékért meginduló
verseny ezután folyamatosan amortizálta a társadalom finom szöveteit,
amelyet az együttműködés kultúrája szőtt, és amelynek a helyét egyre
inkább átveszi az erőszak kultúrája.
A most alkalmazott megoldás szépen összecseng ezzel az erkölcsi
válsággal, hiszen az állam segítségével vesszük el a lehetőséget a
jövőtől, hogy kimentsük egy időre a felelőtleneket. A túlköltekezők most
a közösséggel, az állammal, pontosabban az egyre csökkenő létszámú
teherviselővel fizettetik meg könnyelműségük árát, miközben ennek
hátterében egyre több természeti javat kell felszámolnunk adósságunk
törlesztése érdekében. Még ha felszámolnánk is pénzügyi adósságainkat,
annak ára törleszthetetlen ökológiai adósság lenne.
A túlköltekezés erkölcsi kérdés, felelősség kérdése. Ez igaz minden
háztartásra, intézményre, és minden államra is. Miután az emberek
megszokták, hogy mindig van valaki, aki kihúzza őket a mocsárból, ezért
nem ismerik a helyes mértéket, és alacsony a felelősség érzésük. Végül
már akkor is nyújtják a kezüket, amikor egyébként nincsenek a mocsárban,
csak még többet szeretnének kapni a közösből.
Az is fontos tanulság, hogy nincs egyéni felelősségvállalás. Nem mondtak
le azok a pénzügyi vezetők, akik egy pár napja még bizonygatták, hogy a
hazai pénzügyi rendszert nem érintheti a válság, nem adták vissza a
busás juttatásaikat azok, akik felelőtlenül gazdálkodtak a betétesek
pénzével, és egyénileg sem érzünk felelősséget túlköltekezéseink miatt.
Ezután hogyan lehetne elvárni a fenntarthatóságnak megfelelő
erkölcsiséget, amikor nemcsak magunkra, de még a jövőre is felelősen
vigyázunk?!
Van-e megoldás?
Nemzeti szinten egy globalizált világban ez a kérdés nem megoldható. A
közepesen gazdag és szegény országok, a közép és szegényréteg fogja
megfizetni a válság árát.
A globalizált világ, a globális válság összehangolt, globális választ
követel. Látszólag ez a válasz megszületett, a világ „vezető” államai
közös, pénzügyi választ fogalmaztak meg. Ez a válasz a rövidlátóságot
mutatja, a rendszerben létező problémák értetlenségét. A nemzetközi
válasz, a nemzetközi közösséghez való tartozás megköti a nemzeti
kormányok kezét, nem cselekedhetnek eltérő módon.
Mégis mit tehet egy felelősen gondolkodó nemzet? Felkészül a jövőre!
Felkészül arra a jövőre, amikor kudarcot vallanak a ma jónak tűnő
válaszok, amikor darabjaira hullik a versengő világ, amikor újra
parancsoló lesz az emberek közötti együttműködés. A jövőre való
készülődés legsürgősebb lépése külső függőségeink enyhítése, az
önrendelkezés lehetőségének visszaszerzése.
Gyulai Iván
Forrás:
Index.hu
http://alterglob.blog.hu/2008/10/19/penzugyi_valsag_es_fenntarthatatlan_fejlodes |
Amikor valaki hitelt vesz fel, egy olyan fogyasztást előlegez meg, amelynek majd a jövőben termeli meg a pénzügyi fedezetét. Amikor az egyes társadalmak, vagy a föld egész népessége túlfogyasztja környezetének javait, akkor egy olyan fogyasztást előlegez meg, amelynek természeti erőforrás fedezetét a bolygó még nem termelte meg. 