Évek óta kerülnek különös izgalomba egyes tagtársaink, ahogy eljő az október, s hullani kezd a kocsányos tölgyek makkja. A neve elhallgatását kérő ötletgazda által csak „Dugj egy makkot a jövőért!” jelmondattal illetett program célja, hogy az Alföldön sajnos egyre kisebb eséllyel szaporodó (felújuló), egykor hatalmas területen elterjedt és állományalkotó fafajunk térhódítását elősegítsük. Ott, ahol ez lehetséges. Mármint ökológiailag is meg a „jogi környezetet” tekintve is (magyarul: szabad).

Persze nem csak a kocsányos tölgy (Quercus robur) van bajban, hanem több, az utóbbi időszakban egyébként az év fáivá is választott, őshonos faj (pl. magyar kőris, fekete nyár). Most a „gyárilag” akár 800-1000 évre tervezett, de világunkban a 80-100 éves kort is ritkán megérő kocsányos tölgy esetében tudok sikerről beszámolni.

Ahogy fentebb áll, na pont úgy nem áll tehát a zászló a kocsányos tölgy szaporodásának. A makkok kikeléséhez még csak adva vannak az ökológiai feltételek, de száraz, forró (aszályos) nyaraink végeznek a másik nevén beszédesen mocsári tölgy csemetéivel. Ez a fa ugyanis folyóártereink (tehát az Alföld nagy része) magasabb térszínein az úgy nevezett keményfaligetek állományalkotója volt egykor. Reményt kelt azonban, hogy az Alföldön (egykor!) szintén elterjedt, és sokkal szárazabb viszonyok közt kialakult pusztai tölgyesek fő fafaja is ez az óriás. Mert nem kis termetű fáról van szó, azt tudni kell…

A dolog azon áll vagy bukik, hogy a csemete eléri-e a biztos megélhetést nyújtó, de a XX. században méterekkel lejjebb került talajvizet. Na ezt kell elősegíteni. Úgyhogy nagyszerű dolog a makkdugás, de a küldetés itt nem érhet véget.

És ez a pillanat jött el immár! A tavaly őszi makkdugók a sír-hegyi Simon-tanyát választották áldásos tevékenységük helyszínéül, mint amit a CSEMETE a közelmúltban „megszállt” (szerény személyem révén egy fél éve jogilag is). Dugták a makkot a bevezető dűlőút két oldalára serényen. Utóbb tudtam meg, hogy a szántóföld és az út közötti keskeny gyepsávba is. Lelkesedésüket nem kívánva lohasztani nem mondtam, hogy oda ugyan hiába dugták, ott semmi esélyük a kelésre sem, nemhogy a megmaradásra. Sokat figyelem a terepet, de az az igazság, hogy – az egyelőre magas gazban – másutt sem találtam egy árva tölgyecskét sem. Tavaly nagy aszály volt, gondoltam, a pockok előbb intézkedtek, minthogy a makkok akár megmozdulhattak volna. Sok dió, mogyoró is így végezte ugyanis…

Nem így lett! Legyen áldott az a tavalyi makkdugó, aki a keskeny gyepsávot választotta! Kilenc hónap után most itt a munkája gyümölcse! Épp az útra – egyben a gyepsávra – a földet jócskán ráterítő TSz tárcsázó traktor után kárelhárítottam egy lapáttal, amikor felfedeztem az első kistölgyet. Ezt még további 10 példány követte! A legjobbkor, mert az egyik már ledobálta a leveleit a nagy szárazságban, de a többi még zöld volt. Üstöllést meg lettek locsolva, és elindult a védő dróthengerek legyártása is. A három helyen, 8+2+1 megoszlásban, a tanyához közel eső útszakaszon lévő kis fák 8-as csoportja közepén egy kis eperfa is cseperedik (cserepedik).

Ha most jönnének, tudnék mutatni eredményt annak a két Simson-os srácnak is (Tömörkény gimi), akik kb. egy hónapja jártak a tanya felé, hogy – többek között – megnézzék, lett-e valami a makkokból. Akkor lehangoltam őket, hogy semmi, de remélem, most olvassák ezt a hírt. Egyébként végignéztem a jó helyeket is, ahol vártam a fák kelését, növekedését, de semmi. Csak itt, a nyomorban.

Ennyit az ész és a nagyeszű ember mindenhatóságáról…

Azt hiszem, a sír-hegyi dűlőúton végérvényesen elindult az egykor 2 km hosszú, a Maroslelét és Tápét elválasztó mezsgyére telepített fasor rehabilitálása, amit évtizedek alatt megtizedeltek a megélhetési bűnözők. A magyar kőrisekből álló fasorba szépen fognak illeni a tölgyek – ha megérik. Ez már, remélem, csak rajtunk áll, a tölgyek leszülettek. A fasorok és erdősávok helyreállítása érdekében indított CSEMETE programról majd az (itt is meg ott is) ötletgazda számol be a honlapon.

Paulovics Péter