Ami a világot meglepte, de nem rengette meg: idén elmarad a neves Dakar-rali, amely immár fél évszázada hirdeti a nagy fehér európai ember dicsőségét mindenféle motorizálatlan népek fölött. Hogy az autósport-bizniszen kívül más nem hullatott érte könnyet, annak egyszerű oka van: a „fejlett” nyugaton immár nem sikk átgázolni más civilizációkon.

Persze nézőközönsége azért még mindig volt a cirkusznak, hiszen alulművelt főkből mindig akad bőven, de azt azért már sokan érezték a mértékadó körökön belül is, hogy egy kicsit azért ciki már az a szellemiség, amit e verseny, és a köré épített, kereskedelmileg kifizetődő mítosz sugallt. Míg ugyanis az ilyen típusú rali kigondolásakor valódi kihívás volt a vad vidéken kalandozás, a természet erőinek megzabolázása, addig napjainkra a vidék már eltűnt, a vadság csak az emberekben maradt meg, no meg megmaradtak persze a mérhetetlen szociális különbségek, amelyeket csak kihangsúlyozni lehet egy kis terepjáró-bőgetéssel.

E kivagyi-mivagyiság honosított változata értelemszerűen hazánkban sem újkeletű már, ahogy a pártállami monopólium eltűnt az országúti cirkálókra vonatkozóan, a kellően kőbunkó újelit rögtön szükségét érezte hogy minél több lóerő duruzsoljon a feneke alatt, s szépen meg is jelentek a benzin- és dízelfaló új csodák. Vakulj, paraszt, mondhatnók, de nem mondjuk, vakulunk tisztességgel. Hogy a magyarországi természetvédelemnek és a zöld szervezeteknek közel két évtizedébe került a természetközeli és védett tájainkról a terepmotorosokat, kvadosokat és terepjárósokat lebeszélni, az elsősorban a mindenkori döntéshozók környezeti érzékenységét mutatja. Napjainkra az új szabályozókkal, és a meginduló párbeszéddel a „zöld” civilek, és a normálisabb, szervezettebb terep-motorsporttal foglalkozó szervezetek közt, már biztosítottnak látszik a folyamatok jó irányba való elindulása.

Maradt azonban a pártsemleges döntéshozói hülyeség, így ha kellően rezignáltak és beletörődők vagyunk, kis szerencsével hazánkra húzzuk a már említett rossz ízű Darak-futamot is. Lehet itt kérem érvelgetni, hogy ez mennyire jó lesz a vendéglátósoknak, hogy hogy fellendül a szállodaipar és gondolom az örömlányok se járnak rosszul az út mentén – de a ettől a tény még tény marad: olyan versenyhez, olyan programhoz készülünk asszisztálni, amely öncélúságán (s ezzel együtt persze öncélú környezetterhelésén) túl mondanivalójában és szellemiségében is már anakronisztikus.

Javaslom a tisztelt, ez ügyben felelősséggel bíró döntéshozóinknak, keressenek új kihívásokat! Ma már nem a technikai sportok a trendik: a test test elleni küzdelem, a veríték és a fáradtság, ami úgy általában a sprotteljesítményekkel együtt jár, ami hódít. Kerékpározzanak, falmásszanak, vegyenek részt női iszapbirkózáson. A kölünösen kalandvágyóknak pedig, akik végképp nem tudnak elszakadni a benzingőz-függőségüktől, javaslom száguldjanak végig a Hódmezővásárhely-Földeák, vagy az Orosháza-Pusztaföldvár közti úton, sőt, a 47 főút Hajdu-Bihar és Békés találkozásánál található tengelytörő szakaszain. Ez a magyar rali, fújjátok föl, ez a kihívás…

Bojtos Ferenc
CSEMETE irodavezető