Bűvös szám a hetes: a hetedik gyermek, a hét törpe, heten, mint a gonoszok, mi több, hetvenhét magyar népmese… de az már nem mese, hanem maga a rögvaló, hogy hetedik éve nyűvi a csemete csapata az északi hegyvidék kék útjait, s e nevezetes évforduló alkalmából idén épp 67-en vágtak neki a hátizsákos-bakancsos természetjárás eme egyesületünkben nagymúltú programjának.

Mondjuk a kezdeti létszám menet közben folyton változott, s nem tartottuk ki mindenáron, mint Jimy a magas cét, mindenesetre ahhoz épp elegendően voltunk, hogy egy-egy településre beszabadulva a tatár hordák képzetét lopjuk szegény ártatlan lakosok lelkébe. Adott esetben lehet hogy itt-ott a lélekszámot is megdupláztuk, bár a Pilis és környéke éppenséggel nem lakatlanságával tüntet a kék túra útvonala mentén. Ami kétségkívül e Visegrádtól egy dupla w-vel Esztergomig húzódó szakasz javára írható, hogy a rengeteg látnivaló és élményelem szép szoros rendben sorjázik benne, vagyis nem kell a végtelenbe nyúló horizont felé túl sokáig menetelni némi látványosságért. S ráadásul ezen dolgok nem csupán a hegységek természeti szépségeit jelentik, hiszen együtt van itt a történelmi emlékek sora néprajzi értékekkel, geológiai képződmények és urbánus látnivalók éppúgy megtalálhatók, mint a számtalan, különféle vallások által favorizált kegyhely, védett növények-állatok, s érdekfeszítő szokásokkal bíró benszülöttek.

Ami nem annyira ejtette rabul szívemet e tájék meglátogatásakor, az a mérhetetlenül nyögvenyelős szállásszervezés volt. Tulajdonképpen még az ország egyetlen táján sem ment ilyen nyűgösen a sátorhelyek kialkudása s majd a használata is. Leginkább a különféle tulajdonlású kulcsosházakat nem tudom ajánlani senkinek jó szívvel, az útvonalunkba esőket ugyanis jól érzékelhetően egyetlen motivációs tényező hatotta át, a zsozsó, mégpedig a minél több zsozsó, s lehetőleg szolgáltatás nélkül. Sátraznál? Fizesd ki a szobaárat, aztán sátrazhatsz… Fürödnél? Sátrazz valahol ahol neked tetszik, s fizesd ki… mondjuk a szobaár felét. S hogy mennyi a szobaár? Érzésem szerint költségarányosan leosztották az épület építési költségeit, legalábbis volt néhány telefon, ahol mintha azt gondolták volna, megvenni szeretném az adott objektumot. Végül három olyan helyről érkezett váratlan kedvezmény és segítség, ahonnan őszintén szólva a legkevésbé számítana rá az ember: az egyháztól, a galád erdészektől, s a lelketlen politikumtól. Ez úton is köszönet illeti Pilisszentkereszt és Pilismarót erdészeteit, a korábban bevallottan szintén kéktúrázó kesztölci polgármesternek és segítőkész feleségének, s Pilisszentkereszten az atyának, aki egyik legkedvesebb vendéglátónk volt.

S azért gondoljunk bele: ennél a létszámnál már azért a vendéglátás-szíveslátás fogalma is teljesen új értelmet kell nyerjen, mondhatni az átlagosnál nagyobb empátiát feltételez. A korábban említettek mellett minden tisztelet a dömösi kemping fenntartói és vendégei részére, akik mindennemű negatív felhang nélkül eresztették végül útjára csoportunkat, bár itt ráadásul két éjjelt is el- és kitöltöttünk, lévén a kemping medencéje nyújtotta a legideálisabb hátteret a szokásos beiktatott pihenőnapon. A közeli Lepence nagyon szép és izgalmas termálstrandját sajnos épp érkezésünk időszakára már szétkapták, alighanem uniós tőkeinjekcióval kiegészítve nagyívű fejlesztések indultak meg rajta. Az útvonalba betervezett két komolyabb szurdokvölgy közül az első, a Piliscsév fölötti Holdvilágárok a maga ismeretlen érintetlenségével maga volt a vadregény, s az itteni lajtorjás ereszkedés azt hiszem maradandó élményt szerzett mindenkinek. Ezzel egybevetve a Rám-szakadék túristák által kicsit túllátogatottabb szurdoka kicsit csalódást okozott, mivel bár a szurdok gyönyörű, de valami címeres barom a régi kapaszkodókat és biztosítóláncokat csere helyett mindenütt krómcsövekkel váltotta fel. Sajnos a hülyeség határtalan, és nem pénzfüggő; valószínűleg ez volt az a módszer, ami pályázatba beírva a legdrágábbként a legtöbb lenyúlható pénzt hozta a beruházónak, de az is lehet, hogy az esélyegyenlőség jegyében a mozgássérültek számára szándékoztak átalakítani a szakadék természetes vonalait. Esetleg a krómcsövek körül pörgő örömlányoknak.

Ehhez képest lenyűgözőnek találtuk a Prédikálószéket Dömössel összekötő szakasz Vadálló-köveit, annak ellenére, hogy a kőcsipkék közt, s főleg az alattuk húzódó irdatlan lejtőn nem mindenki érezte magát biztonságban. Mindenesetre személyi sérülés nem történt, sőt, az idén a mentőhelikoptert is megúsztuk, meg az előre beharangozott erdőtüzet és komphajó-katasztrófát is. Az egyedüli, ami katasztrófaközeli felhangokat nyújtott, az a túra ötödik-hatodik napján domináló esős időjárás volt. Bár igazság szerint azt, amit a pilisszentkereszti plébánia udvarán a nyakunkba kaptunk, „esős időjárásnak” nevezni legfeljebb erős alkoholos befolyásoltság nyomán lehetne – konkrétan olyan szélviharral érkező égszakadás-földindulás dúlta fel táborunk, hogy a sátrak egy része a földig lapult, némelyik átalakult autodidakta úszómedencévé, s mind az esti vacsoraosztás, mind a reggeli meglehetősen bizarr jeleneteket eredményezett. Erős idegzetűek elképzelhetik, amint harmincan szorongunk egy 3x3 m-es sátor alatt, a külső sorok hátán patakzik végig az esővíz, s épp hetven főre főtt kolbászos tarhonyát osztogatunk fazekainkból, míg a második hullám a sátrakban és egyéb nyilvános helyeken lapulva várja sorát. Nyilvános helyekről szólva, később egyesek épp oda menekültek be tányérjukkal…

A hatodik nap egésze kitartó esőzésekkel telt el, így útvonalunkat is módosítani kényszerültünk némileg, kihagyva a shaolin falu utolérhetetlen csáberejű látványosságait. A hangulat szerencsére egy percre sem lankadt, s meglepő módon zokszó nélkül vette mindenki tudomásul amit nyilván az ég rótt ránk bűneink mián. E nagyfokú tűrőképesség és tolerancia rögtön el is nyerte értelmét és jutalmát is egyben, mire Kesztölcre értünk ugyanis, a polgármester és kedves felesége felajánlotta, hogy az eredetileg a művház udvarára tervezett sátrazást váltsuk be egy házon belüli szállásra. Ennél nagyobb jótétemény nem is érhetett volna minket, s igazán családias hangulatúra sikerült a nagyterem és a színpad belakása egyetlen éjszakára. Körülbelül hatvanan lepték el az előre leteregetett fólialapokat, s csak néhányan választottuk a picivel nagyobb csenddel, és frissebb levegővel kecsegtető sátrakat. Szerencsénkre másnap már délre felszívódtak felhőink, s a hátralévő szakaszt már kellemes klímában abszolváltuk. Utolsó esténeket a klasszikus forrás-tisztás kombinációval töltöttük el, a Vaskapu Túristaház, mely Esztergom mellett még lehetséges sátorhelyként szolgált volna - miért van az, hogy ez nem lep már meg – egy sokszereplős pereskedés és cirkusz tárgyaként megintcsak nem volt fogadóképes.

Dióhéjban összefoglalva, ezévi kék túránk során száz kilométer körüli távot tettünk meg, közel kétezer méternyi szintkülönbséget legyűrve összesen. Végigjártuk Visegrád, Pilissszentlászló, a Holdvilágárok, Pilisszentkereszt látnivalóit, felmásztunk a Prédikálószékre, elidőztünk Dömösön – még a Dunán is átkelve – s a Rám-szakadék, Dobogókő, Klastrompuszta útvonalon keresztül értünk be a vendégszerető Kesztölcre, majd tovább, a Fári-kút tisztására, s utunk végcéljára, Esztergomba. Hazautunk meglehetősen eseménytelen volt, s gyors is, annak dacára, hogy a nagyszabású felújítások-építkezések miatt fővárosi átszállásunk még plusz bonyolított volt. Éppencsak elkerültük azon a délutánon a pesten talált világháborús bomba hatástalanítását, s aztán fölszállhattunk a jó öreg, s nem különösebben jószagú szegedi máv szerelvényre.

Bojtos Ferenc
A cikk további képei <<<