HuMusz Megelőzés   -  HuMusz Klíma   -  CSEMETE Képtár   -  Adó 1% felajánlás!   -  Tábor 2008
   
Szia Idegen! · Regisztráció
2009. jan. 6., kedd - Boldizsár

Bejelentkezés

Azonosító:
Jelszó:

Regisztráció
Elfelejtettem a jelszavam

Összes tag: 1160
Legutóbbi tag: Gábor02

Szavazás

Mi ma a legsúlyosabb környezeti probléma?

Atomerőművek
Erdőírtás
Kipufogó gázok
Globalizáció
Pazarlás
 

CSEMETE táborfelhívások a 2007 évre

Akció, kampány, rendezvény

Szerző: csemete - Dátum: 2007. ápril. 22., vasárnap - 19:43 - Nyomtatási kép

A CSEMETE idén nyáron öt tematikus táborral várja az érdeklődőket, kisebbeket-nagyobbakat egyaránt. Ismét megrendezésre kerül bugaci természetvédelmi táborunk, valamint immár hatodik szakaszához érkezik a kék túra vándortábor, ezúttal a Börzsönyt véve célba. A kerékpárosok már részben ismerős terepet választottak, hiszen 2007-ben a Zemplén északi részén indul programjuk. Új kezdeményezésként indítjuk útjára kutyás táborunkat állatbarátok számára, ahol a kedvenc ebbel együtt vehetnek részt a programokon a gazdik. S bár régóta űzött tevékenységünk, de „táborosított” formában ugyancsak újdonság a hagyományos életmóddal foglalkozó bioépítészeti tábor a Tápai réten.

Valamennyi tábor részletes jelentkezési feltételei megtalálhatók a www.csemete.com honlapon, az oldal fejlécében a jobb oldalon található „táborok” feliratra kattintva. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk az egyes táborok várható programját, jellemzőit:

Természetismereti tábor Bugacon (2007.07.02-08.)
A táborban a Kiskunsági Nemzeti Park és a Dél-Alföld természeti értékeivel, hagyományos tájhasználatával, az őshonos háziállat-fajtákkal, íjászattal, ősi mesterségekkel és játékokkal ismerkedhetnek meg a résztvevők. A CSEMETE tulajdonában lévő Bugaci Oktatóközpont általános iskolás korú diákok számára kínál jelen tábor keretei közt nem csupán hasznos időtöltést és komoly szakmai programokat; de új barátokat (a visszatérőknek régieket), játékot, kikapcsolódást is.
Tóth Mónika

Kutyás tábor Kömpöcön (2007.07.16-20.)
A Kömpöci Oktatóközpontunkban megrendezésre kerülő programon lehetőség van az állatbarátok részvétele mellett a kutyák részvételére is, így a gazda és leghűségesebb társa együtt nyaralhat. A tábor kínálata: engedelmes képzés, ügyességi feladatok, előadások, kirándulás, vetélkedő, új barátok, jó hangulat! A táborba kizárólag emberekhez, kutyákhoz szokott, egészséges, 6 hónaposnál idősebb ebek hozhatók! Szükséges: bőrpóráz, megfelelő méretű nyakörv, a kutya játéka, élelme, etető- itatótálja és oltási könyve.
Szekeres Szilvia

Börzsöny Kék Túra vándortábor (2007.07.11-19.)
Idén immár hatodik évéhez érkezett a CSEMETE Kék Túra, s ennek keretében idén egy különleges szépségű hegységet, a Börzsönyt járjuk körbe (vagy keresztül-kasul, ahogy tetszik), hátizsákos, bakancsos-formában, gyalogosan végigjárva a hegység természeti és kultúrtörténeti értékeit A tábor a szokásos módon, vándortábor jelleggel működik, azaz minden nap más-más vidéket fedezünk fel, esténként többnyire máshol verjük fel sátrainkat. A túrához elengedhetetlen kellék egy hátizsák – amelyben a résztvevők saját holmijukat szállítják, a kísérőautó csak az ellátmányt és a sátrakat szállítja – valamint egy kényelmes, jó lábbeli, meg persze benne egy olyan láb, ami bírja a sétát… és a jókedv. Az érdeklődők számára az előző évek kék túráinak élménybeszámolói a régi cikkek közt olvashatók, s a róluk készült képek a honlapon, a képtárban megtekinthetők. A táborba jelentkezésnél korhatár nincs megjelölve, de a kitartóképesség mindenképpen előnyt jelent.
Bojtos Ferenc

Két keréken a Zemplénben (2007.07.21-28.)
A CSEMETE idén ismét egy hetes kerékpáros tábort szervez, ezúttal a Zemplén természeti-, kulturális- és történelmi nevezetességeinek meg-ismerésére. A táborba csak jó műszaki állapotú, megfelelő felszereltségű kerékpárral, valamint kerékpáros táskával érdemes elindulni, bár az esetlegesen felmerülő kisebb problémákat természetesen a szervezők igyekeznek szervizelni. A táborban való részvétel fizikailag nem túlságosan megterhelő, ám a jelentkezésnél a korhatárt érdemes komolyan venni. A csoporthoz csatlakozni előzetes egyeztetést követően Cegléden, Szolnokon, Debrecenben és Nyíregyházán is lehet.
Antal János

Bioépítészeti és hagyományőrző tábor (2007.07.21-28.)
A tábor célja az egykor itt élt gazdálkodó ember életmódjának, szokásainak, építkezésének, használati eszközeinek és anyagainak megismerése, a táj együttműködésen alapuló, fenntartható használatának bemutatása a Porgány és Bogdány erek mentén, a Tápai-rét szívében. A sok hasznos, hagyományőrző és természetvédelmi szakmai program mellett természetesen az ide jelentkezőket kikapcsolódás is várja: foci, peca, fürdés, tutajozás, lovaglás; este tábortűz, főzés, muzsikálás, dalolás. Családok is jelentkezhetnek, s a jelentkezés meg is bontható, az első négy napra, vagy a második négy napra, ha valaki csak rövidebb időt szeretne kint tölteni.
Paulovics Péter


A rovat korábbi cikkei:

» Tudomány ünnepe - A víz stratégiai kérdés
» Ficánkolás vidrákkal fűszerezve - MTvSz tagcsoporti találkozó Somogyfajszon
» Civil szervezetek szerepe a fenntartható települések működésében
» Éghajlat riadó!
» Panellakás 'C' lakcímkével eladó
» Szarvasgombász évadnyitó
» Érettségi után Abaliget… TEDOT-TEGYOT
» Változtass! - Tegyél Te is az éghajlatváltozás ellen!
» Zöld országos találkozó - Pécs 2008 március 27-30.
» Hullámtéri tanösvény Algyőn
» STOP: ne legyen trendi idén az élő húsvéti nyuszi!
» Klímaőrjáratozott a Szegedi Rendészeti Szakközépiskola
» A CSEMETE Ifjúsági Természetfotó Pályázatának eredményei 2007
» Rajzverseny a klímaváltozás jegyében!
» LIVE EARTH - S.O.S. Föld
» Fórum a fejlesztésekhez kapcsolódó pályázati lehetőségekről
» A Maros Fórum új honlapja
» Klímakampány-rajzpályázat eredményhirdetés
» CSEMETE táborfelhívások a 2007 évre
» CSEMETE Kék Túra vándortábor ajánló, 2007. Börzsöny

Hozzászólások:

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. A bejelentkezéshez regisztrálnod kell magad, amit itt tehetsz meg.
 
 
Utazás   -  Állatbarát   -  Receptek   -  Adó 1%   -  Állatmentés