A tábor időpontja: 2008.július 09-16.
Táborvezető: Bojtos Ferenc (20/3289433)
Idén immár hetedik évéhez érkezett a CSEMETE Kék Túra, s ennek keretében idén két különleges szépségű hegységet, a Visegrádit és a Pilist járjuk körbe. (Vagy keresztül-kasul, ahogy tetszik.) A tábor a szokásos módon, vándortábor jelleggel működik, azaz minden nap más-más vidéket fedezünk fel, esténként többnyire máshol verjük fel sátrainkat.
A túrához elengedhetetlen kellék egy hátizsák – amelyben a résztvevők saját holmijukat szállítják, a kísérőautó csak az ellátmányt és a sátrakat viszi – valamint egy kényelmes, jó lábbeli, meg persze benne egy olyan láb, ami bírja a sétát… és a jókedv. Az érdeklődők számára az előző évek kék túráinak élménybeszámolói a www.csemete.com honlapon, a régi cikkek közt olvashatók, s a róluk készült képek ugyanitt, a képtárban megtekinthetők.
Jelentkezés:
2008. május 30-ig (a részvételi díj 50%-ának befizetésével válik érvényessé), a március 01 előtt jelentkezők 10 % engedményt kapnak.
Jelentkezéskor kérjük jelezni, rendelkezik-e a résztvevő az alábbiakkal:
- hátizsák
- hálózsák
- polifoam
- sátor
Befizetés:
Részvételi díj: 13 000 Ft. A tábor díja két részletben is fizethető, a jelentkezés az első részlet befizetésével válik elfogadottá. A második részlet a tábor indulásáig rendezhető. A részvételi díjakat személyesen a CSEMETE irodában, vagy átutalással a 11735005-20089247 számlaszámra lehet befizetni – utóbbi esetben a közleményben a táborozó nevét és a tábor kódját kérjük feltüntetni! (Kód: 2007/KÉK)
Elhelyezés, ellátás:
Sátrakban, vándortábor jelleggel. A napi egyszeri meleg étkezést igyekszünk minden táborhelyen biztosítani, a többi étkezés hidegellátmány jellegű.
Utazás:
Vonattal Szeged Nagyállomásról
Indulás: július 09.: 06.42
Érkezés: július 16.: 18.15
Speciális feltételek:
A táborba jelentkezőknél korosztályi, életkori megkötés nincs. Az élelmiszeren, konyhafelszerelésen és a sátrakon kívül minden más holmit a résztvevők maguk visznek, a pakolásnál a hátizsák súlyát ennek tudatában kell kialakítani! Esőkabát nélkül érkező jelentkezőket nem visszük magunkkal.
Mit kell feltétlenül hozni a táborba?
esőkabát, TB kártya + rendszeresen szedett gyógyszerek (utóbbiakról a szülőktől részletes tájékoztatást kérünk), kullancs-, illetve szúnyogriasztó, meleg felsőruházat (pulóver), zárt cipő és nyitott szandál vagy papucs, sapka a nap ellen, szappan, törölköző, diákigazolvány, zseblámpa, fürdőruha
Fényképezőgép és mobiltelefon csak saját, illetve szülői felelősségre hozható!
Mi az, ami biztosan nem szükséges?
Búvárszemüveg, klumpa, sporttáska, alkohol, nagykala-pács, sminkkészlet, fémvázas sátor, pótkaja, kisestélyi, nagyestélyi, és egyéb felesleges ruhadarabok, zajládák, és általában az elektromos eszközök.
Várható útvonal:
07.09. (szerda): Szeged - Nagymaros – Visegrádi vár – Zsitvay-kilátó – Malomkerti völgy – erdei iskola (5 km, szintemelkedés: 300 m)
07.10. (csütörtök): Erdei iskola – Ördögmalom-vízesés – Apátkúti völgy – Szent László-völgy – Kukac-hegy – Dömörkapu – Kárpát-forrás – Pilisszentlászló sportpálya (14 km, sze: 260 m)
07.11. (péntek): Pilisszentlászló – Sárkány-oldal – Akasztó-hegy – Prédikálószék - Vadálló-kövek – Malom-patak-völgye – Dömös, kemping (11 km, sze: 410 m)
07.12.(szombat): Dömös – strand – vagy: Zebegény – Remetekereszt-
bérc – Julianus-torony – Dömös (8 km, sze: 380 m)
07.13. (vasárnap): Dömös – Lukács-árok – Rám-szakadék – Árpádvár – Dobogókő – Zsivány-sziklák – Hideg-lyuk – Pilisszentkereszt plébániaudvar (13 km, sze: 490 m)
07.14. (hétfő): Pilisszentkereszt – Vaskapu-völgy – Nagy Szoplák – Shaolin templom – Fekete-kő – Klastrompuszta – Kesztölc, művházudvar (14 km, 550 m)
07.15. (kedd): Kesztölc – Öreg-hegyi-szőlők – Sasfészek – Barátkút – Csurgó-berek – Fári kút (13 km, sze: 380 m)
07.16.(szerda): Fárdi-kút – Vaskapu túristaház – Hármas-szikla - Arany-hegy – Esztergom vá. - Szeged (5 km, sze: 160 m)
További információk:
CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület, Környezeti Tanácsadó Iroda
Szeged, Arany János u. 1.
Tel/fax.: +36 62 / 424-392
www.csemete.com
csemete@csemete.com
A cikk további képei <<<
Bojtos Ferenc
táborvezető
CSEMETE
|