 A nyári táborok szakmai programjának természetesen alapköve az Ősborókás, annak minden sisnyájával, tövisével és tűzforró homokjával egyetemben. Elvégre ez az a helyszín, ami miatt a terület alapvető védettségét megkapta. Először megóvta a mindennemű mezőgazdasági jellegű kínszenvedésre alkalmatlan altalaj, azután a dicsőséges vörös hadsereg lőtereként üzemelt, s ekként lett érinthetetlenné – legvégül pedig a Kiskunsági Nemzeti Park vált oltalmazójává. A borókás belső részei fokozottan védett természetvédelmi területek, így látogatásuk csak szervezetten, vezetővel lehetséges. Arról már nem is szólva, hogy tényleges veszélyeket is rejt az erdő, hiszen túl azon, hogy a rekkenő hőségben az emberi szervezet számára éppoly megterhelő a buckák közti mozgás, s az idősebb, vagy épp túl fiatal szervezet hamar eljut a kiszáradás határára; de a tök egyforma bozótosok között könnyű eltévedni is, s az orosz megszállás idejéből hátrahagyott, homokban lapuló lőszermaradványok szintén kockázatot jelentenek.
 Mi épp ezért a járt utat járatlanért el nem hagytuk, és az ezerszer látott erdőrészek is – ahogy minden alkalommal – újfent tudtak újdonságokkal szolgálni. Ugyanígy a homokpuszta is, amely nevével ellentétben a késő tavaszi, nyár eleji időszakban buja változatossággal szolgál a növények és az ezernyi kúszó-mászó jószág terén. A táborban is számtalan növényfaj elénk került, s a pacsirtákkal telepöttyögetett ég alatt megszámlálhatatlan féle pikkelyes, tollas, szőrös vagy éppen kitinpáncélba burkolódzó állatfajjal is megismerkedtünk. A legnagyobb kétségkívül az ősiségét méltósággal hirdető szürkemarha volt, nekünk meg marha szerencsénk, hogy a nemzeti park törzsállományából épp ezen időszakban időzött tanyánk mellett a gulya öreg bikája. E bikák legbikábbika méretét tekintve másfélszerese a legtermetesebb teheneknek, komor fekete feje és nyaka, valamint háremének megzabolázásához is használt csonkolt szarva nem sok jóval kecsegtetett, úgy első ránézésre.
 A korántsem oly kietlen puszta történetiségét a résztvevők a Pásztormúzeumban elméleti oldalról élhették meg, ahol a hagyományos gazdálkodási formák tárgyi emlékei kerültek bemutatásra. Ezzel párhuzamosan a közelmúlt történelméből is tudtunk mutatni egy szeletkét, az oktatóközponttól tisztes távolban lévő orosz bunker felkeresésével. Megdöbbentő végiggondolni, hogy a táborozó diákok számára ez már tényleg ködös őstörténet, hiszen többségük évekkel az utolsó taváris elköltözése után látta meg a napvilágot. Miután a hátrahagyott bunkerrendszerükhöz se használati utasítást, se térképet nem hagytak hátra, a puszta véletlen műve, ha egy-egy előkerül a föld alól, s többségében csontig lecsupaszítva, kifosztva. A mi általunk bejárt bunker is így járt, a távozó kiskatonák még a falban futó vezetékeket is kitépdesték, s se ajtótokot, se küszöböt nem hagytak. Hogy némiképp enyhítsük e hely zordságát, a diákok csapatainak barlangrajz-versenyt hirdettünk, melynek nyomán a falak megteltek természeti képekkel, csata- és családi jelenteket ábrázoló krétarajzokkal.
 A tábor ismeretszerzési oldala mellett igyekeztünk megfelelő teret biztosítani a rekreációs és wellnes-fitnesz tevékenységeknek. Íjászat, lovaglás, és dühödt lendületű kézilabdameccsek elégítették ki a túlmozgásosok igényeit, míg a meditatívabb vonulatot egy kis félegyházi medenceparti láblógázás képviselte, ez utóbbival egyben adva egy lehetőséget a kúltúrkör megismerésére is. Az egy hét alatt tapasztaltak felhasználásával a tábor zárásakor egy jó hangulatú vetélkedőn vehettek részt a csapatok, nemcsak a tényleges tárgyi tudásról, de az együttműködési képességekről is számot adva ezáltal. S hogy a társadalmi hasznosságot is kiemelhessük, ahogy odafelé, úgy hazaúton is a kisvasutat vettük igénybe, eképpen is támogatva annak megmaradását. A táborozók megmaradása érdekében egyébként a konyhán sertepertélő hadtápbrigád tett legtöbbet, akiknek külön köszönet ez úton is érte.
Bojtos Ferenc
táborvezető
A cikk további képei <<<
|
Az idei nyár sem múlhatott el anélkül, hogy a CSEMETE Bugaci Oktatóközpontjában ne betyárkodott volna néhány jobb sorsra érdemes diák, az immár több mint egy évtizedes múltra visszatekintő bugaci természetismereti táborban.
