HuMusz Megelőzés   -  HuMusz Klíma   -  CSEMETE Képtár   -  Adó 1% felajánlás!   -  Tábor 2010   -  Véleményezhető doks.   -  KÖTHÁLÓ   -  Erdősáv

   
 Szia Idegen! · Regisztráció 2010. júli. 30., péntek - Judit, Xénia 

Bejelentkezés

Azonosító:
Jelszó:

Regisztráció
Elfelejtettem a jelszavam

Összes tag: 1462
Legutóbbi tag: Matiobrio
Kedvencekhez ad!
Oldalajánló!

Szavazás

Milyen a környezetünk állapota?

Rettentő jó!
Még sokáig jó lesz!
Átlagos, se jó, se rossz!
Kizsákmányolt!
Nagyon rossz, haldoklik!

Az újrafelfedezett jambato

Természetvédelem

«Előző cikk |Véletlen cikk| Következő cikk»
Dátum: 2008. ápril. 01., kedd - 10:20, Módosítva: 2008. ápril. 01., kedd - 10:21
Szerkesztette: CSEMETE, Nyomtatási kép
Share/Bookmark

Az Ecuadori elterjedésű, endemikus Jambató békára egy csemete berkekből származó magyar cserediák, Mizsei Edvárd talált rá újra 2008. február 13.-án. Miután felvette a kapcsolatot a felelős Cajas Nemzeti Park kutatóival, expedíciót szerveznek a 3970 méter magasan elterülő lelőhely és a feltételezett populáció feltérképezésére.

A Cotopaxi vulkán (5911m) tervezett megmászása miatt próbáltam szervezetemet hozzászoktatni az oxigén hiányos környezethez, ezért kezdtem el „edzeni" a Cajas Nemzeti Park területén. A múltheti edzésem során figyeltem fel erre a fekete békára. Készítettem róla néhány felvételt és hagytam tovább napozni. Ritkán, nagyon ritkán lehet találkozni ilyen állatokkal ebben a magasságban, ezért is keltette fel érdeklődésemet, meg azért is mert nincs hasonló faj a terület herpeto-faunájában. Miután utána olvastam az ecuadori herpeto-faunának döbbentem rá mit is találtam. A képet elküldtem a nemzeti park herpetológusának, Ernesto Arbeláeznek aki megerősítette felvetésem és elkezdte szervezni a márciusra végére tervezett kutatást.

A faj egyedei közül csak a képen látható állatot találtam, tehát nincs garancia, hogy az IUCN vöröslistás „kihalt" békának még valahol van erős populációja.

Mizsei Edvárd


De nézzük, hogy ír erről a fajról az Ecuador Terra Incognita:

Jambato
Orden: Anura
Familia: Bufonidae
Nombre científico: Atelopus ignescens
Nombre en español: Jambato
Donde habitó: Páramos y bosques andinos del centro y norte del país.

En nuestro país, el sapo más conocido y común del centro y norte de la Sierra, hasta hace muy poco, fue el Jambato (Atelopus ignescens). Esta pequeña especie, de color negro con vientre amarillo, naranja o rojo, vivía en los valles interandinos, bosques montanos y páramos de las provincias de Bolívar, Chimborazo, Tungurahua, Cotopaxi, Pichincha, Napo e Imbabura. Mi abuelo me ha contado que en Latacunga, su ciudad natal, los jambatos eran abundantes incluso en las calles y que se observaba frecuentemente uno grande cargando a otro pequeño; él no sabía que el chiquito era el macho que estaba abrazando a la hembra en una invitación a la reproducción.

Esta especie fue registrada por última vez en 1988 y desde entonces varios esforzados científicos han tratado de encontrarlo donde antes había sido visto, lamentablemente sin ningún éxito. El Jambato era parte importante del entorno en poblados y zonas rurales, la gente lo identificaba con agrado como un elemento cotidiano, cosa que no sucede con otros sapos.

Este sapo es históricamente muy importante para nuestro país, pues fue la primera especie de rana proveniente del Ecuador que se dio a conocer a la Comunidad Científica Mundial, allá por 1849, marcando el inicio del estudio de las ranas y sapos ecuatorianos. También fue la primera especie en la que se evidenciaron las rápidas desapariciones de varias especies de ranas y sapos en los Andes del Ecuador. Las causas no están totalmente entendidas, pero las evidencias recopiladas muestran que en el año previo a su desaparición hubo alteraciones climáticas fuertes con temperaturas inusualmente altas y sequías extendidas. Además, se ha encontrado una enfermedad causada por un hongo patógeno que ataca la piel de los jambatos; estos dos factores pudieron haber interactuado rápidamente y provocado la desaparición de esta especie.

Adicionalmente al Jambato, en Ecuador existen otras 26 especies emparentadas con este grupo de sapos (los Atelopus). La mayoría de ellas también han desaparecido y el estado de otras es una incógnita, pues viven en lugares alejados, no existe un seguimiento de sus poblaciones o se conoce muy poco sobre ellas. En el suroriente del Ecuador existe una especie que se resiste a correr la misma suerte de sus parientes andinos; quizá esta sea nuestra última oportunidad de conocer en detalle a este grupo, su ecología, entender su importancia y establecer esfuerzos por conservar un patrimonio casi perdido.


A rovat további cikkei

» A vízirigók rugózása
» Az év madara 2010
» Az év fája 2010
» Ne bántsd az alvó „bőregeret”!
» Viperakutatás Bugacon
» Milliárdos növénypusztítás
» Válságkezelő program a békáknál
» A kora tavaszi gombákról
» A CSEMETE békamentő programja - aktív természetvédelmi munka Nagyszéksóstón
» Háttérinfó a kommandói medvetámadáshoz
» Az év fája 2009
» A fák védelmében
» ERDŐRŐL, ERŐBŐL?
» Erdőgarázdálkodás - iszapbirkózás a készülő erdőtörvény-módosítás kapcsán
» Szögesdrót a quadosoknak?
» Pokolraszállás – Torda-Torockó-Verespatak
» Az újrafelfedezett jambato
» Kik vagytok, parasztok?
» Az algyői gombavizsgáló állomásról jelentjük, avagy a Csongrád megyében télen található gombafajokról
» Zúzmarás napokra
» Lelőtte a fatolvajt a nemzeti park őre
» Terepmotorosok és természetvédők találkozója
» Gombaszezon, gombavizsgálat
» Az erdő gyümölcsei
» Elkészültek a kommandói kiállítás tablói
» Környezetvédők a verespataki beruházás ellen
» Körmöcbánya az aranynál is többet ér!
» 6. Szegedi Cianid Memento
» A Tisza Élővilágának Emléknapja
» Megszűnő tanácstalanság

Hozzászólások:

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. A bejelentkezéshez regisztrálnod kell magad, amit itt tehetsz meg.

Képajánlat

Cicus
Cicus