A természet lassan már szokásosnak nevezhető rendje szerint idén is átugrotta a tavaszt, s a télnek se igen nevezhető évszak után rögtön egy kis nyarat kaptunk a nyakunkba. Eképpen az is csak eposzi túlzásként volna leírható, hogy tavaszi nagytakarítás végett időztünk volna három napot a húsvét előtti időszakban Bugacon. Talán mondjuk azt, a nyári időszakot megelőlegezendő tettük a törvényt az oktatóközpontban, s ha már a nagymosás ürügyén egy meghosszabbított hétvégét a szabad természet kebelén tölthettünk, nem voltunk restek, s gyorsan felmértük, milyen képet is fest ez a kifordított időjárású világ.
Az egyetlen dolog, ami miatt szerintem nem egyenesen a nyári vadvirágokkal találkozhattunk az ősborókásban és a homokpusztán, az talán az, hogy a korai hőmérsékleti rekordok egy gyakorlatilag csapadék nélküli telet követtek, s a permanensé váló vízhiányon a tavaszi hónapok még kevesebbet segítettek. A növények nagy része még mindig az első bőséges esőkre vár, akkor feltehetően állórajtot is fognak venni, hiszen van mit behozniuk. A tavalyi kisült gyep alatt ezen az áprilison nem csupán a törpesások voltak törpék, de szinte minden, ami már a hőhullámok hatására nekilátott a kényszeres virágzásnak. Az apácavirágnak szokásos dús bokrétái helyett például csupán kis tukarcsokra futotta, hogy a szemlátomást senyvedő kutyatejeket vagy a szinte levél- és virágkocsány nélküli pimpókat már ne is említsük. Egyedül talán a borókás mutatja jelenleg is vadregényes, buja formáját, de hát ez érthető is – a boróka aztán tényleg erre a vízhiányos életre van szocializálva.
S ha már kint voltunk mi is, a mérhetetlen mennyiségű fotózás mellett a tanya körüli szükséges teendők egy tekintélyes részét is elláttuk. Az adományként kapott, kis, keverőtárcsás mosógép segítségével negyven garnitúra ágyneműt eregettünk által a vízen, legalább az udvar gyepének pillanatnyi enyhülést hozva egyúttal. Ennek köszönhetően egyébként a fák közei rövidesen kezdtek olyan képet ölteni, mint egy bronxi sikátor félemelet magasságtól fölfelé; lassan keresztül-kasul fontunk mindent szárító alkalmatosságokkal. Szerencsére a szél végig igen aktív segítőnk maradt, így nem kellett túl sokat lobogtatni fehér s kevésbé fehér lepleink; bár igazság szerint ehhez a nagy hatásfokú biocentrifuga is hozzájárult…
Az oktatóközponton egyébként ismét jelentős optikai tuningot hajtottunk végre, Konyhás István és Hajni közreműködésével ugyanis végre autentikus, bugacon készült felvételekkel díszíthettük a falakat. A másik felajánlás, amelyet ezen a hétvégén Bugacon helyezhettünk el, az az idősebbik Bojtos által készített remek kerti asztal és a hozzá tartozó padok voltak. Hulladék nyár anyagból készültek el, rekordidő alatt, s a rokoni kötelékek diktálta elfogultság nélkül mondhatom, igazán masszívak és dekoratívak, remélem jó sokáig fognak minket odakint szolgálni.
A bugaci húsvétolásról egyébiránt bővebb képanyagot a képtárban is találni, a CSEMETE 2007-es képei között.
A természet lassan már szokásosnak nevezhető rendje szerint idén is átugrotta a tavaszt, s a télnek se igen nevezhető évszak után rögtön egy kis nyarat kaptunk a nyakunkba. Eképpen az is csak eposzi túlzásként volna leírható, hogy tavaszi nagytakarítás végett időztünk volna három napot a húsvét előtti időszakban Bugacon. Talán mondjuk azt, a nyári időszakot megelőlegezendő tettük a törvényt az oktatóközpontban, s ha már a nagymosás ürügyén egy meghosszabbított hétvégét a szabad természet kebelén tölthettünk, nem voltunk restek, s gyorsan felmértük, milyen képet is fest ez a kifordított időjárású világ.
Az egyetlen dolog, ami miatt szerintem nem egyenesen a nyári vadvirágokkal találkozhattunk az ősborókásban és a homokpusztán, az talán az, hogy a korai hőmérsékleti rekordok egy gyakorlatilag csapadék nélküli telet követtek, s a permanensé váló vízhiányon a tavaszi hónapok még kevesebbet segítettek. A növények nagy része még mindig az első bőséges esőkre vár, akkor feltehetően állórajtot is fognak venni, hiszen van mit behozniuk. A tavalyi kisült gyep alatt ezen az áprilison nem csupán a törpesások voltak törpék, de szinte minden, ami már a hőhullámok hatására nekilátott a kényszeres virágzásnak. Az apácavirágnak szokásos dús bokrétái helyett például csupán kis tukarcsokra futotta, hogy a szemlátomást senyvedő kutyatejeket vagy a szinte levél- és virágkocsány nélküli pimpókat már ne is említsük. Egyedül talán a borókás mutatja jelenleg is vadregényes, buja formáját, de hát ez érthető is – a boróka aztán tényleg erre a vízhiányos életre van szocializálva.
S ha már kint voltunk mi is, a mérhetetlen mennyiségű fotózás mellett a tanya körüli szükséges teendők egy tekintélyes részét is elláttuk. Az adományként kapott, kis, keverőtárcsás mosógép segítségével negyven garnitúra ágyneműt eregettünk által a vízen, legalább az udvar gyepének pillanatnyi enyhülést hozva egyúttal. Ennek köszönhetően egyébként a fák közei rövidesen kezdtek olyan képet ölteni, mint egy bronxi sikátor félemelet magasságtól fölfelé; lassan keresztül-kasul fontunk mindent szárító alkalmatosságokkal. Szerencsére a szél végig igen aktív segítőnk maradt, így nem kellett túl sokat lobogtatni fehér s kevésbé fehér lepleink; bár igazság szerint ehhez a nagy hatásfokú biocentrifuga is hozzájárult…
Az oktatóközponton egyébként ismét jelentős optikai tuningot hajtottunk végre, Konyhás István és Hajni közreműködésével ugyanis végre autentikus, bugacon készült felvételekkel díszíthettük a falakat. A másik felajánlás, amelyet ezen a hétvégén Bugacon helyezhettünk el, az az idősebbik Bojtos által készített remek kerti asztal és a hozzá tartozó padok voltak. Hulladék nyár anyagból készültek el, rekordidő alatt, s a rokoni kötelékek diktálta elfogultság nélkül mondhatom, igazán masszívak és dekoratívak, remélem jó sokáig fognak minket odakint szolgálni.
