2006 év vége illetve 2007 tavasza óta a méhek pusztulása soha nem látott mértéket öltött egyes ázsiai és európai országokban, valamint az Egyesült Államokban. Több helyen a méztermelő méhek vadonélő populációi gyakorlatilag kipusztultak, és a háziméh-kaptárak 30-40%-a elnéptelenedett. A jelenlegi helyzetben a méhészek segítsége nélkül a mézelő méhek több faja néhány éven belül kipusztulhat Földünkről.

A méhek, mint a megporzást végző rovarok fogyatkozása közvetlenül érzékelhető gazdasági következménnyel jár, így nem csoda, hogy az USA-ban több egyetem és kutatóintézet bekapcsolódott az okok felderítésébe, a lehetséges megoldások kidolgozásába.

A XX. század második felében a vadonélő méhpopulációk száma világszerte drasztikusan lecsökkent, így a XXI. századra a háznál is tartott méheknek Európában gyakorlatilag nem maradtak vad állományai. Az intenzív kutatómunka, kampányok és a megoldások lázas keresésével egy időben világszerte folytatódik a mézelő méhek soha nem látott pusztulása. Egy friss kutatási eredmény szerint 2007 szeptembere és 2008 márciusa között az USA méhészeteiben működő kaptárak 36%-a néptelenedett el, amely 5%-kal több mint a korábbi évben tapasztalható pusztulás. Egyes méhészetekben a kár a kaptárak 90%-át is érinthette. A helyzet Európában sem jobb: 2006 ősze óta Nagy-Britanniában, Lengyelországban, Németországban, Belgiumban, Hollandiában és Dél-Európa több országában is érzékelhető a méhek számának drasztikus csökkenése, és bár a feltételezett kiváltó okok részben különbözőek, az eredmény ugyanaz. 2007 áprilisában a pusztulás Tajvanon is megjelent.

A méhtársadalom X-aktája
A kaptárak teljes elnéptelenedésével járó tünetegyüttes a kaptárelhagyás (Colony Collapse Disorder, CCD). A szindróma pontos okai a mai napig nem ismertek, mindössze annyit lehet tudni, hogy a kiváltó faktorok igen összetettek, nagy valószínűséggel több, egymást erősítő, vagy összeadódó hatás játszik szerepet a jelenség kialakulásában. A "tavaszi/őszi összeomlás" (spring/autumn collapse), "eltűnési betegség" (disappear disease) elnevezések, ha nem is ugyanazt a betegséget, de mindenképpen ugyanazt a jelenséget írják le: a teljesen egészségesnek tűnő, 30-50 ezer egyedet számláló családok egyik hétről a másikra nyom nélkül eltűnnek a kaptárakból. A jelenség annyira hátborzongató, hogy túlzás nélkül a kísértetváros-történetekre emlékeztet (Angliában Mary Celeste-jelenségnek nevezeték a hírhedt kísértethajó után):
 a méhek soha nem térnek vissza a kaptárakba, ami igen fejlett kommunikációs és tájékozódási képességüket alapul véve egyébként teljesen elképzelhetetlen;
 eltűnésüket követően sem a kaptárban sem annak környezetében nem lehet beteg, vagy elpusztult méheket találni, a kaptárban bent maradó maroknyi kifejlett egyed ugyanakkor egyfajta "állatorvosi méh", teljesen összeomlott immunrendszerrel; a vizsgálatok szinte valamennyi ismert méhbetegségek egyidejű jelenlétét kimutatták ezekből az egyedekből;
 az elhagyott kaptárak dugig vannak őrizetlenül maradt mézzel, virágporral, petékkel, és fejlődő lárvákkal, sok esetben maga a királynő is a kaptárban marad. Utóbbiakat normális esetben dolgozók ezrei vigyázzák, tisztogatják és táplálják, az elhagyott méhfészkek azonban gondoskodás híján néhány napon belül elpusztulnak;
 a kaptárakat mintha egy emberi szem számára láthatatlan karantén venné körül - sem szomszédos méhcsaládok (ami amúgy gyakori eset), sem más méztolvajok, sem pedig viaszmolyok nem mennek a közelükbe - jó darabig úgy állnak, csipkerózsika-álomba merülve, ahogyan egykori lakóik elhagyták őket.

Mi állhat a kaptárelhagyás hátterében?
Jeff Pettis, az Egyesült Államok mezőgazdaságért felelős minisztériumának (US Department of Agriculture) munkatársa, a kaptárelhagyást vizsgáló munkacsoport egyik vezetője így számol be a kutatásokról: "Bizonyosak vagyunk benne, hogy a jelenség nem egyetlen hatótényezőre vezethető vissza - a kaptárelhagyást valószínűleg többféle betegség, vírusok, paraziták és a méhek nem megfelelő tápláltsága is képes kiváltani." Ráadásul sosem lehetünk biztosak abban, hogy egy-egy fertőzés oka, vagy eredménye a méhek általános gyengeségének. "Sosem lehet tudni, mi jelenti, vagy jelentette az utolsó cseppet a pohárban a méhek számára: egy nagyobb koncentrációjú növényvédő szer, egy genetikailag módosított kultúrnövény származéka, vagy egy kedvezőtlen időjárású periódus" - fogalmaz a kutató.
2007 őszén a Columbia Egyetem kutatócsoportja Diana Cox-Foster vezetésével szoros összefüggést mutatott ki laboratóriumi körülmények között az izraeli akut paralízis vírus (Israeli Acute Paralysis Virus, IAPV) és a kaptárelhagyás között. "Adataink azt mutatják, hogy az IAPV rendkívül fertőzőképes vírus", fogalmaz Cox-Foster, de azt nem állíthatjuk, hogy ez a kórokozó lenne az egyedüli felelős a kaptárelhagyásokért."

Az eddigi kutatások alapján az alábbi okok járulhatnak hozzá a jelenség kialakulásához:
 Növényvédő és rovarirtó szerek - a virágporból, méhviaszból, lárvákból és kifejlett méhekből vett minták elemzésével többtucat agrokemikália jelenlétét mutatták ki. Külön kiemelendő egy viszonylag új, szintetikus nikotint, ún. neonikotinoidokat tartalmazó szercsalád, amelyet igen kiterjedten használnak rovarkártevők ellen. A szerek hatása a rovaroknál idegrendszeri zavarokat, pl. emlékezetkiesést okoz. A növényvédő szereknek elsősorban a beporzásra tartott méhcsaládok vannak kitéve
 Intenzív mezőgazdasági gyakorlat - főként Nagy-Britanniában gondolják úgy, hogy egyes időszakokban a méhek egyszerűen nem találnak elég virágzó növény, hiszen jószerivel az egész országban intenzíven művelt monokultúrák foglalják el az agrárterületeket. A több ezer hektáros monokultúrák "diétáján" tengődő méheknél hiánybetegségek léphetnek fel, hiszen az állatoknak szükségük volna a változatosabb táplálkozásra az egészségük érdekében
 Közvetlen stresszhatások - az intenzívvé váló mezőgazdasággal függ össze, hogy a hatalmas táblák megporzását a helyi méhek egyszerűen nem tudják garantálni, ezért nagyobb távolságról kell "bérbeporzókat" hozatni, ami a méhcsaládok folyamatos utaztatását jelenti. Egy észak-amerikai méhész beszámolója szerint évente mintegy 60 000 mérföldet utazik a méhekkel
 Vírusok, bakteriális, gombás megbetegedések - a méhészek külön kiemelik az idegenhonos vírusváltozatok, fertőző ágensek szerepét, amelyek a méhek szervezete, immunrendszere számára ismeretlenek
 Többsejtű paraziták - legfontosabb kártevő a Jáváról származó ázsiai nagy méhatka (Varroa destructor), vagy "vámpíratka", amely a méhcsaládok egyik legfontosabb közvetlen kártevője, ezen kívül fontos vektor- (átvivő) szervezete számos vírusos és bakteriális megbetegedésnek, köztük az említett izraeli akut paralízis vírus korokozójának
 Légszennyezés
 Intenzív méhészet - a méhek "lezsarolása", nem megfelelő táplálása - főként a téli időszakban. Az Egyesült Államokban a kizárólag beporzásra tartott méheknél az intenzív méhészet egészen a szélsőségekig eljuthat: a pollinációs időszak végeztével - elkerülendő a téli táplálást - a "méhész" egyszerűen kivégzi a családot, majd a következő szezon elején új törzstenyészetet rendel külföldről.
 Klímaváltozás - kiszámíthatatlan, szélsőséges időjárási viszonyok
 Gyógyszerek - azon kemikáliák mellékhatásai, amelyekkel magukat a méhcsaládokat kezelik a méhészek a különböző betegségekkel és parazitákkal szemben. A legújabb kutatások - hasonlóan a humán gyógyításhoz - az enyhébb, kevesebb mellékhatással bíró gyógyszereket részesítenék előnyben
 Genetikailag módosított növények - bizonyítást még nem nyert, de gyanúba keveredett néhány transzgenikus (GMO) kukoricaféle káros hatása
 Elektromágneses sugárzás - pl. a mobilhálózatok átjátszó-tornyainak sugárzása. A hatás nem bizonyított.

A méhekkel igen szoros, mondhatni kollegiális vagy baráti kapcsolatban élő méhészek szerint a méhek nagyon érzékenyen reagálnak a környezet változásaira és minőségére. Dr. Marla Spivak, a Minnesotai Egyetem professzora egyenesen így fogalmaz: "a méhek jelzik nekünk a környezet állapotát. Kirepülnek, és azt látják: nincs ennivaló, szennyezett a környezet, majd visszatérve a kaptárba azt tapasztalják, hogy a kolónia betegségekkel, élősködőkkel fertőzött. Ezek után nem csoda, hogy úgy döntenek, nem akarnak tovább mérgezett környezetben élni, és továbbállnak".
A hazai méhészek tapasztalatai
A méhpusztulásokat a hazai méhészek is érzékelik. Bár a "kaptárelhagyás" szót a beszámolók nem említik, a jelenség Magyarországon is megfigyelhető: egy idén áprilisi Zala megyei híradás szerint "felbukkant a betegség, amelynek következtében ezerszámra hullanak el a méhek. A kór a tájékozódó képességükért felelős szerveket támadja meg, miután kirepülnek, nem találnak vissza a kaptárba és éhen vesznek a mezőkön".
Akár kaptárelhagyásról van szó, akár más betegségről, annyi izonyos, hogy a méhek az utóbbi években nálunk is fokozott veszélyben vannak. Szűcs Ferenc, a Mátra lábánál dolgozó, bemutató méhészetet vezető méhész szerint a méhek hazai pusztulása ugyancsak összeadódó hatások következménye. "Mindannyian keserű tapasztalatból tudjuk, hogy egy kimerült emberi szervezet sokkal fogékonyabb vírusos, bakteriális betegségekre, meghűlésre, mint egy energiával teli, kiegyensúlyozott, egészséges szervezet. A méheknél sincs ez másképpen, a betegségek egymást erősítve végül a családok meggyengülését, pusztulását idézik elő."

"A beteg méhek sok más állathoz hasonlóan nem a kolóniában, a ház közelében pusztulnak el. Ha a beteg vagy legyengült rovar, úgymond, a vesztét érzi, elrepül a kaptárból, elviszi a betegséget és valahol a rajtól távol, magányosan pusztul el. A probléma az, hogy a méhek szervezetének nincs ideje védettséget szerezni a távoli kontinensekről származó, határokat nem ismerő betegségek ellen" - osztja meg velünk tapasztalatait Nagy Béla, a bosnyák-téri piacon árusító méhész.
A hobbiméhészet nem olcsó mulatság. Néhány kaptár esetén a méhészkedés fajlagos költségei nagyon magasak, ezért egyre kevesebb a kistermelő, és egyre több az intenzív méhészet, ahol egyetlen cél a legnagyobb mennyiségű méz megtermeltetése. "Nagyon fontos, hogy a méhek kellő mennyiségű, de főként megfelelő minőségű táplálékhoz jussanak a téli időszakban. Az általános méhészeti gyakorlat szerte a világon, s így Magyarországon is az intenzív, profitorientált méhtartás felé tolódik el. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a méhektől a lehető legtöbb mézet el kell venni, és különféle mesterséges anyagokkal, cukorral, egyéb édesítőkkel és persze gyógyszerekkel pótolni a lezsarolt állatok téli táplálékát" - fogalmaz Szűcs Ferenc. "Egy méhcsalád átteleléséhez 20-25 kg méz szükséges. Ha ennél kevesebb, vagy rosszabb minőségű a tartalék, a kolónia nem képes megfelelően felkészülni a kora tavaszi fiasítatásra és a gyűjtési szezonra."

Králl Attila / Origo.hu